Tipsport Liga: Győzött és előzött a MAC az utolsó forduló előtt

Kétszer győzni jött a Tüskecsarnokba a Detva, de a MAC-Újbuda harmadszor kifogott szlovák ellenfelén. Egy fordulóval a Tipsport Liga alapszakaszának vége előtt a 9. helyen áll az újbudai csapat.

Érdekesen alakult a MAC-Újbuda és a HC Detva különpárharca a Tipsport Liga alapszakaszában, hiszen az újbudaiak és a szlovákok is kétszer-kétszer győztek, mindkétszer idegenben. Harmadszor, egy igen izgalmas találkozón már nem engedte a Majoross-csapat, hogy a vendégek elvigyék a pontokat. 

 

Az első harmadot a Detva, a másodikat a MAC nyerte 1-0-ra, majd a záró 20 perc elején ismét a szlovákok kerültek előnybe, ám a hazai csapat Brown és Bodó góljaival fordított. Az újabb egalizálás után aztán Dudás Jesse találata már a hazai, 4-3-as győzelmet jelentette. Ezzel a MAC megelőzte a Detvát és feljött a 9. helyre a Tipsport Ligában.

 

Majoross Gergely (MAC): - Nem játszottunk jól, viszont nagyon küzdöttük. Sokat hibáztunk, de végül megtaláltuk az utat a győzelemhez. És annak kifejezetten örülök, hogy ezt az erényünket meg tudtuk csillogtatni, mert a kieséses szakaszban a playoffkvalifikációban, és remélhetőleg majd a playoffban erre nagy szükségünk lesz. (Nemzeti Sport)

 

MAC-Újbuda – HC Detva 4-3 (0-1, 1-0, 3-2)

 

MAC: Rajna, Pozsgai, Macaulay – Negrin (1), J. Dudás 1 – Burt (1), Garát (1) – Vokla, Kreisz B. Orban 2, Langkow (2), Bodó (2) – Klempa, Brown 1, Dansereau (1) – Odnoga, Nagy K., Terbócs – Pápa (1), Majoross B., Szigeti Á.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA