Szurkolók előtt kell győznie a MAFC-nak a negyedik elődöntőjén - videó

Másodszor is nagy különbségű vereséget szenvedett idegenben a MAFC a férfi kosárlabda NB I B Piros csoportjának elődöntőjében, így győznie kell csütörtökön a BKG ellen, ha a párharcban akar maradni. 

Miután a MAFC több mint tízpontos győzelemmel vágott vissza otthon a BKG csapatának az első meccsen elszenvedett súlyos vereségért, a két gárda ismét Szegetszentmiklóson találkozott egymással.

 

A MAFC az első félidőben jól tartotta magát, de a BKG a nagyszünet után teljesen a kézben tartotta a meccset és szinte esélyt sem adott ellenfelének. A két csapat nem csak a ponterősségben, de a védekezésben is más szinten állt ezúttal, de a komoly fizikális csata sem az újbudaiaknak kedvezett.

 

Így végül a 35 pontig jutó Armaghani és a 32 pontos Nagy Botond vezetésével a hazaiak majdnem 30 pontos győzelmet arattak, ezzel 2-1-re vezetnek összesítésben. Csütörtökön, a Gabányi László Sportcsarnokban a párharcban maradásért küzd majd a MAFC.

 

Férfi kosárlabda NB I B, Piros csoport, elődöntő, 3. mérkőzés:

 

BKG Príma Akadémia - MAFC 106-78 (25-20, 18-17, 29-18, 34-23)

 

A MAFC legjobb dobói: Misek 17/3, Tóth P. 15/9, Kovács Á. 9, Lakits 9/3

 

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-1.


 

Mehetnek a szurkolók a Gabányiba!

 

A MAFC közleménye:

 

"Megnyílnak a Gabányi kapui!

 

A járványhelyzettel kapcsolatos friss szabályozás lehetővé tette az Nb1B-s együttesek számára is, hogy nézők előtt fejezzék be az idei szezont. Ezzel összhangban csapatunk vezetése úgy döntött, él a lehetőséggel, és a BKG Príma Akadémia elleni találkozón megnyitja a közönség előtt a Gabányi László Sportcsarnok kapuit!

 

Bíztassuk minél többen a fiúkat, hogy sikerüljön ismét kiegyenlíteni a párharcot!

 

A mérkőzésre a hatályos rendelkezések szerint 18 év felett CSAK és KIZÁRÓLAG védettségi igazolvánnyal engedhetjük be a nézőket. Kérjük, mindenki csak ennek birtokában érkezzen a találkozóra, illetve személyi igazolványt is kérünk a belépésnél, szintén a szabályokkal összhangban. 18 év alattiakat csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében engedhetünk be a mérkőzésre.

 

Kérünk tovább mindenkit, hogy a mérkőzés teljes ideje alatt viseljenek maszkot a nézőtéren!

 

Aki nem tud kilátogatni csütörtökön, a mérkőzést a megszokottak szerint a YouTube csatornánkon követheti élőben a találkozót! Hajrá MAFC!!"

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA