Soha ilyen hosszú mérkőzés nem volt még az Erste Ligában - és a MAC győzött!

Kétszeri hosszabbítás után a MAC HKB Újbuda 4-3-ra legyőzte a társbajnok FTC-Telekom csapatát a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében, és így 1-1-re módosította a párharcot.

A mindkét együttes otthonának számító Tüskecsarnokban kedden az FTC magabiztosan győzött pályaválasztóként, most pedig már 2-0-ra vezetett, a rivális viszont jó emberelőny-kihasználással fordított.

 

Erősen nyomott a társbajnok, a MAC kontrákkal veszélyeztetett. Három és fél perccel az alapidő vége előtt egyenlített a Ferencváros, amely a ráadásban hősiesen kivédekezett egy emberhátrányos két percet, akárcsak az Újbuda.

 

Nyolcvan perc után sem volt döntés, jött egy újabb játékrész, amelyben a két kapus, Arany Gergely és Bálizs Bence remekelt. Végül a 92. percben emberelőnyben Sofron István kapásból bombázott a kapuba.

 

A találkozó 18.00 órakor kezdődött, és 21.44-kor ért véget, ezzel ez lett az eddigi leghosszabb magyarországi találkozó a sportág újkori történetében.

 

Az eddigi csúcsot a 2018. február 25-én rendezett Brassó-UTE összecsapás tartotta, amelyben az újpestiek csatára, Sikorcin Ladiclav 85:32-nél talált be.

 

- Fárasztó meccs volt, mégpedig annyira, hogy azt hittem, már a második hosszabbítás végefelé járunk, pedig csak a közepe múlt el éppen. Az alapszakaszban volt már overtime-os gólom, a playoffban most először. Az öltözőben beszélgettünk róla a srácokkal, hogy senkinek nem volt még ilyen hosszú meccse, és senki nem is emlékezett ilyen hosszúra. Örülök, hogy végül mi nyertünk, és így 1-1 a párharc, nem pedig 2-0 az FTC-nek – mondta Sofron István az MTI-nek.

 

Az elmúlt tíz évben rendezik időkorlát nélkül az első gólig a hazai hokimeccseket a rájátszásban, korábban csak meghatározott ideig (5, 10 vagy 20 percig) tartott a hirtelen halál, és ha ott nem esett gól, akkor büntetőlövések következtek. (az MTI híre alapján)

 

Erste Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés:

 

FTC-Telekom - MAC HKB Újbuda 3-4 (2-2, 0-1, 1-0, 0-0, 0-1) - kétszeri hosszabbítás után

 

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA