Sikeres óvás: A Kelen SC női csapata újra az NB I-ben szerepelhet!

Helyt adott a Kelen SC női csapata óvásának a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága, a Soroksár egyik játékosának jogosulatlan szerepeltetése után, így a kelenvölgyiek szerepelhetnek az első osztályban a következő idényben.

Az élvonal nyolcadik (utolsó) helyezettje, a Soroksár és az NB II Nyugati csoportjában harmadik helyen végző Kelen SC osztályozóján a XXIII. kerületi együttes hazai pályán és idegenben is 2-0-ra nyert, így – a pályán elért eredmények alapján – 4-0-s összesítéssel bent maradt az első osztályban.

 

A kelenvölgyi együttes azonban óvást nyújtott be az MLSZ-nél az egyik soroksári játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt, amit a sportági szövetség elfogadott, eltörölte a pályán született eredményeket, és az osztályozó mindkét mérkőzését 3-0-s gólkülönbséggel a Kelen SC javára írta jóvá.

 

A Soroksár nem is fellebbezett az ítélet ellen, így az élvonalból tavaly kieső zöldmezes gárda a 2022-2023-as szezonban újra az NB I-ben szerepelhet - számolt be a Nemzeti Sport.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA