Női kosárlabda NB I: Drámai vége lett a BEAC egyetemi rangadójának

A női kosárlabda NB I 6. fordulójában az E.ON ELTE BEAC 83-82-re múlta felül a TFSE-MTK gárdáját. A két budai egyetemi együttes összecsapása rendkívül izgalmas végjátékot hozott a Gabányi László Sportcsarnokban.

A kiélezett csata a félidőben még viszonylag simának tűnt, hiszen tíz pont (45-35) volt a BEAC előnye, elsősorban Angyal, Green és Vojtulek pontrerős játékának köszönhetően.

 

A harmadik negyed hajrájában aztán feljebb tudott zárkózni a TFSE, sőt, a záró játékrész elején, egy 14-2-es rohammal át is vette a vezetést a vendégcsapat. Mindössze 80 másodperccel a vége előtt még mindig a Testnevelési Egyetem csapata volt előnyben (80-79), de Angyal és Vojtulek 83-80-ra alakította az eredményt.

 

Egy sikeres dupla azonban megint visszahozta a TFSE esélyét, amely az utolsó hét másodpercben 83-82-nél támadhatott a győzelemért. Mészárosné Kovács Andrea tanítványai azonban jól védekeztek, nem engedték dobóhelyzetbe kerülni a vendégeket, így végül egypontos különbséggel szerezték meg harmadik győzelmüket a bajnoki idényben.

 

E.ON ELTE BEAC - TFSE-MTK 83-82 (20-15, 25-20, 13-19, 25-28)

 

BEAC: Angyal 24/18, Vojtulek 25, Milkovics, Green 25/6, Tóth 4

 

Cserék: Koch, Katona, Orosz 5/3, Radócz

 

Mészárosné Kovács Andrea (BEAC): - Az ellenfelet is megilleti a gratuláció, nagyon jó meccset játszottunk. Tisztában voltunk az első félidőt követően, hogy még nincs vége az összecsapásnak és a továbbiakban is koncentrálnunk kell. A harmadik negyedet is jól kezdtük, azonban a TF agresszív védekezése ellen lassabb lett a támadójátékunk, ellenfelünk labdaszerzéseit követően felzárkózott, sőt a vezetést is átvette. Készültünk a TF belső játéka ellen, megérdemelt győzelmet arattunk. (beac.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA