Nem legyintettek, behúzták - az OSC a négy között az Eurokupában

Az A-Híd OSC-Újbuda a legjobb négy közé jutott a férfi vízilabda Eurokupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján 10-7-re legyőzte a spanyol CN Terrassa együttesét.

A 9-9-re végződött első találkozót követően kedvezőbb helyzetbe került ellenfelénél az A-Híd OSC-Újbuda, amely végül magabiztosan hozta a visszavágót a spanyolok ellen.

 

Az újbudai csapat szerdán, a Nyéki Imre Uszodában már a mérkőzés elején igyekezett döntésre vinni a továbbjutást. A nagyszünetre már ötgólos különbséget dolgozott ki, így a folytatásban a négy találatig jutó Manhercz Krisztián vezérletével már nyugodtan gazdálkodhatott előnyével, amelyből három gólt (10-7) meg is tartott.

 

AZ OSC az olasz Ortigia, a montenegrói Herceg Novi és a francia Marseille társaságában várhatja az elődöntők sorsolását.

 

- Úgy érzem, hogy meggyőzőek voltunk, főleg az első két negyedben, amikor eldöntöttük a továbbjutást. Utána..., sajnos ilyen a sport, a sportoló, hogy tartani igyekszik az eredményt, nem szakadtunk meg, nem lehet azt mondani. Voltak nagyon érdekes ítéletek is, de a feladatot megoldottuk, a mai napra ez a cél lett kijelölve - mondta Vad Lajos, az OSC vezetőedzője a vlv.hu-nak. - Azért ez a Terrasa, ha nem velünk kerül össze, biztos, hogy továbbjut. Állítom, hogy az egyik legnehezebb ellenfél volt, ne felejtsük el, hogy a BL-ből esett ki, legyőzte otthon a Bresciát, idegenben ikszelt azzal a Veronával, amelyik a Szolnokot megverte, a spanyol bajnokságban a második helyen áll a legtöbb lőtt góllal. Tehát azért nem egy amatőr társaságon jutottunk most túl, elég komplett, jó kis csapat volt ez. Sokan legyintgetnek, számomra viszont komoly értéke van ennek a sikernek.

 

Nem szabad legyintgetni soha senkire! Mi komolyan vettük őket - be is húztuk.

Eurokupa-negyeddöntő, visszavágó:

A-Híd OSC Újbuda – CN Terrassa 10-7 (4-1, 4-2, 1-3, 1-1) - továbbjutott az OSC (19-16)

 

Az OSC gólszerzői: Manhercz K. 4, Brguljan 2, Kovács G., Seman, Burián, Erdélyi

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA