MAFC: Egy ponton múlt Sopronban

Karnyújtásnyira volt a győzelemtől, de végül mégsem sikerült bevennie a Hűség városát a MAFC férfi kosárlabda-csapatának.

A középszakasz utolsó fordulójában már csak egy nyitott kérdés maradt: a Sopron vagy a MAFC kezdheti hazai pályán a playoutot.

 

A hazaiak kezdtek jobban, nyolc ponttal vezettek az első negyed után, de a MAFC rendezte a sorait és egy 8-3-as rohammal közelebb férkőzött ellenfeléhez. A félidőben csak három pont volt a Sopron előnye.

 

A harmadik negyedben Fodor és McCRay remeklésének köszönhetően az újbudaiak fordítani tudtak, sőt, a hajrára fordulva magabiztosnak mondható, nyolcpontos fórban is voltak. A végjáték azonban a Sopronnak sikerült jobban és Watkins kosara végül a hazaiak egypontos győzelmét (83-82) jelentette.

 

Ezzel biztossá vált, hogy a következő találkozónak is Sopron ad majd otthont, már a playout-ban.

 

Sopron KC – Budapest MAFC 83–82 (22–14, 16–27, 23–27, 22–14)

Sopron, Novomatic Aréna. V.: Kapitány G., Tőzsér D., Balog Gy. (Várhalmi Zs.)

 

Sopron: PARKER 13, Mészáros 4, El-Amin 9/3, HENDERSON 17/3, WATKINS 26. Csere: Duvnjak 4, Takács 8/6, Bagó 2.

 

MAFC: Hot 9/3, FODOR 18/3, MCCRAY 35/12, Dukics 7/3, Cvetkovics 9/3. Csere: Misek 2, Lakits, Lakosa 2.

 

Sabáli Balázs (Sopron): - Sokat lehetne még beszélni erről a meccsről, de nem érdemes, minimum kétszer még találkozni fogunk a MAFC-cal. A sírból hoztuk vissza a mérkőzést, és ez magunknak köszönhettük... Szépen kezdtünk, okosan játszottunk ám előnyünk birtokában túlságosan megnyugodtunk, nagy hibákat vétettünk, főleg védekezésben. Ez nem fordulhat elő többet, mert csak a Jóistennek és az utolsó percek harcosságának volt köszönhető, hogy nyerni tudtunk. Ha úgy játszunk a folytatásban, ahogy a végén, van esély megnyerni a playout-ot, különben magunk számára ássuk meg a sírt. Bízom benne, hogy a mérkőzés közbeni feszültségek elmúlnak, és remélem, hogy egy nyugodtabb playout-ot játszunk.

 

Garai Péter (MAFC): - Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez!

 

(Forrás: mafcbasket.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA