MAC-söprés: Kiejtette a DVTK-t az újbudai csapat!

Az alapszakasz eredményei után meglepetésre simán, 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a MAC-Újbuda a DVTK Jegesmedvéket a Tipsport Ligában, így Majoross Gergely csapata vehet részt a rájátszásban.

A MAC-Újbuda hétfőn feltette a pontot eddig bravúros teljesítményére: 4-2-re legyőzte a DVTK Jegesmedvék csapatát a Tüskecsarnokban, ezzel összesítésben 3-0-ra megnyerte a szlovák Tisport Liga két magyar csapat párharcát, bejutva a sorozat negyeddöntőjébe.

 

Az első és a második miskolci mérkőzés veresége után az "életben maradásért" utazott a DVTK a Tüskecsarnokba, ennek megfelelően Harrison már 7. percben vezetést szerzett a vendégeknek.

 

Jött azonban a párharcra bombaformába lendült kanadai Langkow, aki alig három perc múlva egyenlített, majd az első harmad hajrájában Odnoga góljával már a MAC szerzett előnyt. A második harmad nem hozott újabb találatot, a harmadik játékrész elején azonban Orban belőtte a harmadik újbudai gólt is.

 

Bálizs bravúrt bravúrra halmozott a hazai kapuban, a másik oldalon pedig Bodó emberelőnyből eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutás kérdését is. Pance ugyancsak emberelőnyből szerzett gólja - két perccel a vége előtt - már csak a szépítésre volt elég a miskolciaknak.

 

A MAC 4-2-re győzött hétfőn este és meglepetésre söpréssel, három győzelemmel megnyerte a párharcot, így Majoross Gergely csapata játszhat a legjobb nyolc között a playoff-ban.

 

Tipsport Liga, playoff-kvalifikáció, 3. mérkőzés:

 

MAC-Újbuda – DVTK Jegesmedvék 4-2 (2-1, 0-0, 2-1) 

 

Gólszerzők: C. Langkow (10.), Odnoga (18.), Orban (43.), Bodó (52.), illetve Harrison (7.), Pance (58.)

 

Továbbjutott a MAC, 3-0-s összesítéssel

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA