Kosárlabda: Végleg lefújták a BEAC és a MAFC bajnokságát is a járvány miatt

A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kedden befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben.

Az MKOSZ közleménye emlékeztet rá, hogy március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag.

 

A szövetség az első és második vonal klubjainak megkérdezése után döntött úgy, hogy fejezzék be az eddigi eredmények alapján a bajnokságokat. Bajnokot nem hirdetnek egyik bajnokságban sem, mint ahogyan kieső sem lesz idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.

 

A döntés két élvonalbeli újbudai csapatot, a BEAC női NB I-es gárdáját és a MAFC férfi NB I B-s alakulatát is érinti. Előbbi az élvonal 12., utolsó helyén állt, utóbbi pedig vezette a Piros csoport táblázatát a másodosztályban. A döntés értelmében a következő idényt is mostani osztályában játssza majd le a két helyi kosárcsapat. 

 

A férfi Magyar Kupát ebben az idényben nem rendezik meg, egyúttal valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek. A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le. (MTI / sport.ujbuda.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA