Kosárlabda: A szomszédvári rangadón jött össze az Újbuda MAFC zsinórban 12. győzelme
Lakits András csapata már az első negyedben jelentős előnyt szerzett kemény védekezésének és lendületes támadójátékának köszönhetően Budafokon, a harmadik játékrészben pedig le is zárta a mérkőzést.
A fölényes, 91-73-as győzelemhez Polgárdy és Kovács Levente is négy-négy triplával járult hozzá, előbbi 23, utóbbi 14 pontig jutott, de Pintér Dávid és Bordács is elérte a 10 pontot a meccs végéig.
Az Újbuda MAFC zsinórban 12. bajnoki sikerével és a PVSK nyíregyházi vereségével fellépett a 2. helyre a tabellán, a következő fordulóban pedig akár a vezetést is átveheti, de ehhez el kellene vennie a Vasas hazai veretlenségét.
Lakits András (MAFC): - Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, nagyon örülök annak, hogy végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést és magérdemelten nyertünk. Fontos ez számunkra, mert Budafokon sok topcsapat megszenvedett, és szaladt bele majdnem egy vereségbe. Fontos volt számunkra, hogy az elejétől fogva mi irányítsuk a meccset, nem volt könnyű annak ellenére sem, hogy a hazaiaknak nagyon sok hiányzója volt, ezúton is jobbulást kívánunk nekik! A mérkőzés nagy részével elégedett vagyok, az utolsó 3-4 perccel viszont nagyon nem, a fiataloktól sokkal több kell, hogyha szeretnének odakerülni a csapatba, és kopogtatniuk kell az ajtón, hogy itt vagyunk, de ezt most nem éreztem. Bár az idén ez először fordult elő, úgyhogy azt gondolom, ez nem akkora probléma. Most egy fontos pihenő jön, mert a jövő héten fontos rangadó vár ránk, szeretnénk onnan is győztesen távozni, és még egy hellyel feljebb lépni a tabellán. A Budafoknak pedig sok sikert kívánok a folytatásban! (mafcbasket.hu)
Férfi kosárlabda NB I B, Piros-csoport, alapszakasz, 17. forduló:
Budafok – Újbuda MAFC 73-91 (15-31, 23-22, 12-22, 23-16)
MAFC: Polgárdy 23/12, Pintér 12/6, Buzás 2, Bordács 10, Pápai 6 (+10 lepattanó)
Cserék: Kovács 14/12, Katona 9/9, Biber 6, Herló 5/3, Komma 2, Matejovics 2, Viola -.