Jön az OSC-Fradi visszavágó a vízilabda OB I döntőjében

Szerdán (18:30), a Nyéki Imre Uszodában találkozik másodszor az OSC-Újbuda és a Ferencváros a férfi vízilabda OB I fináléjában. 

A Ferencváros az első mérkőzésen 18-9-re nyert az OSC ellen a vízilabda bajnoki döntő első találkozóján. Amióta rájátszásos rendszerrel dől el a bajnoki cím az élvonalban, a két csapat egyszer döntőzött egymás ellen, a 2018/19-es kiírásban akkor még három győzelmet kellett szerezni a végső sikerhez, a zöld-fehérek pedig egyszer sem szenvedtek vereséget.

 

A pályaelőny az első mérkőzésről visszatérő szívritmuszavara miatt hiányzó Varga Zsolt együttesénél volt (és van), hiszen jobb alapszakasz-mérleggel rendelkezik az újbudaiaknál, a két csapat egymás elleni mérkőzései közül az FTC novemberben otthon 7-6-ra nyert, a márciusi "visszavágón" pedig 10-10-es döntetlen született.

 

A Komjádi Uszodában rendezett összecsapáson a Ferencváros bő másfél negyed alatt ellépett riválisától, 6-2 után az OSC gyakorlatilag a meccsben maradásért küzdött. Varga Dániel együttesének az egész mérkőzés alatt csak egy-egy rövid jó periódusa volt, ezek után azonban a zöld-fehérek szinte mindig azonnal visszaállították a végére tekintélyesre duzzadt különbséget.

 

A második mérkőzésre május 18-án, szerdán kerül sor a Nyéki Imre Uszodában. Ha az OSC győzni tud, úgy az egyik fél második győzelméig tartó párharc során harmadszor is összecsaphatnak majd a felek, méghozzá három nappal később. A szerdai találkozó 18:30-kor kezdődik majd a Kondorosi úton.

 

A mérkőzés Facebook-eseménye itt található! 

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA