Itthon is győzött, főtáblán az OSC

A selejtező záró körének visszavágóján is magabiztosan győzte le az orosz bajnok Szpartak Volgograd együttesét az OSC, így feljutott a főtáblára a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

Gór-Nagy Miklós tíz perccel a kezdés előtt kedélyesen csevegett Becsey Péter sportigazgatóval – sapka és úszónadrág helyett farmerban, OSC-s pólóban, a lelátón. Salamon Ferencen és Tóth Mártonon kívül ugyanis ő kapott pihenőt Petik Attila edzőtől a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének budapesti visszavágóján. Minden relatív persze, hiszen a három pólós így „nyugodtan”, azaz a mérkőzésre készülő társaknál keményebben dolgozhatott az edzéseken. Petik tehát a Volgográdban kiharcolt hétgólos előny birtokában a kemény, bajnokikkal és Bajnokok Ligája-csoportmeccsel (mert nem lehetett kérdés, hogy főtáblára kerül az OSC) nehezített másfél hét előtt nyugodtan forgathatta a csapatát. Ezért aztán keretbe került a fárasztó oroszországi túrából kimaradó Kolozsi Marcell, Szabó Balázs és Juhász Zsolt is.

 
Noha a hétgólos fór több mint megnyugtatónak tetszett, a tréner és a játékosok sem győzték hangsúlyozni: nagyon oda kell figyelni az első negyedben, nehogy gyengébb kezdés miatt vérszemet kapjanak az oroszok, és azt higgyék, bármi keresnivalójuk is lehet a Nyéki uszodában. A szavakat tettek követték, mert az ezúttal csapatkapitányként vízbe szálló Drasko Brguljan hosszú lóbálás után már a második percben betalált, majd némileg szerencsésen, de Juhász Zsolt lövése is a gólvonal mögé szédült az orosz kapusról. Ezen a ponton – ha eddig ugyan kérdéses volt – végképp eldőlt, hogy az OSC a Szolnoki Dózsa és a ZF-Eger mellett harmadik magyar csapatként ott lesz az európai elitsorozat tizenhatos főtábláján.

 
E tény tudatában nyugodtan és időnként könnyedén játszott az OSC, jól védett a Bisztritsányi Dávid mögött általában kevesebb lehetőséget kapó Barabás Botond, a közönség pedig jól szórakozott a 12–7-es győzelem révén.

 
Sikerével az OSC az A-csoportban szerepel majd, ahol az orosz Dinamo Moszkva, a horvát Jug Dubrovnik, a spanyol CNA Barceloneta, a görög Olympiakosz, a német Waspo Hannover, az olasz Brescia és a szerb Partizan Beograd lesz az ellenfele. Az újbudaiak a sorozat jövő szerdai nyitányán Belgrádba utaznak.
 
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–SZPARTAK VOLGOGRÁD (orosz) 12–7 (4–2, 1–0, 4–3, 3–2)
Nyéki uszoda, 450 néző. V: De Jong (holland), Birakisz (görög)
 
OSC: Barabás – Hegedüs, Erdélyi, RANDJELOVICS 3, Ubovics 2, DRASKO BRUGULJAN 2, Juhász 1. Csere: Kolozsi 1, SZABÓ BALÁZS 1, Kovács Gábor 2, Seman, Bundschuh. Edző: Petik Attila
 
VOLGOGRÁD: Fedotov – Asajev 2, HALTURIN 3, Csesev, Rudaj, Andrjukov, Jeszkov. Csere: Melentyev, Krug, Sajhutgyinov 1, Kiszeljov 1, Szejkin. Edző: Vlagyimir Karabutov
 
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 11/3
Ötméteres: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Szabó Balázs (31.)
Továbbjutott: az OSC, 26–14-es összesítéssel
 
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Kértem a fiúktól, illetve ők is tudták, hogy a mérkőzés elejét komolyan kell venni, ne adjunk az ellenfélnek olyan esélyt, mint kint, hogy esetleg elhúzzon két-három góllal és vérszemet kapjon. Az oroszok nagyon keményen küzdöttek, próbálkoztak a végéig, szóval köszönöm a játékosaimnak, hogy nem a hétgólos előnyre gondolva, hanem úgy álltak a meccshez, mintha egyenlőről indulnánk, és bebizonyították, hogy jobbak vagyunk. Fújni lehet, de pihenésre nincs idő, mert szombaton bajnokit vívunk, egy hét múlva pedig Belgrádban van Bajnokok Ligája-meccsünk.

 
forrás: MTI.hu, nemzetisport.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA