Idegenben hozta a kötelezőt a MAFC

Pécsen is győzni tudott a MAFC, így négy mérkőzés után három sikerrel és egy vereséggel ott van a bajnokság élmezőnyében. 

A MAFC győzelmét elsősorban a harmadik negyedbeli jó játékának köszönhette,a többi játékrészben abszolút egyenrangú ellenfél volt a baranyai együttes. A félidőben 44-44-et mutatott a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok eredményjelzője, de a nagyszünetet követően a dupla dupláig (18 pont, 10 lepattanó) jutó Richmond vezetésével az újbudaiak tizennégy pontos előnyre is szert tettek.

 

Ebből ugyan még faragni tudott a hazai csapat, de a vége így is magabiztos, tízpontos MAFC-siker lett (93-83). Ami igazi csapatmunka eredménye volt, hiszen a már említett Richmond mellett további öt játékos is kétszámjegyű pontszámmal zárt.

 

Folytatás október 25-én pénteken, az MTK elleni fővárosi rangadón.

 

Hencsey Tamás (MAFC): - Kicsit ritmustalan volt a játékunk. Tudom, az ilyen kötelező győzelmek sokszor nehezek, ezt próbáltuk a csapatnak egész héten elmondani, hogy végig maximális figyelem kell. Ez sajnos az első félidőben kevésbé volt meg. A harmadik negyedtől már jól játszottunk, jól támadtunk és védekeztünk. Gyakorlatilag ebben a negyedben alakult ki az a megnyugtató különbség, ami a végéig kitartott. A folytatásban ennél többre van szükség, főleg védekezésben. (hunbasket.hu)

 

Férfi kosárlabda NB I B, Piros csoport:

 

PVSK-Cargate - MAFC 83-93 (26-24, 18-20, 16-30, 23-19)

 

A MAFC pontszerzői: Richmond 18, Csapai 13, Lakits 11/6, Misek 11, Bordács 10, Harazin 10, Katona 8, Tóth P. 6, Bartha 4, Németh B. 2

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA