Három új igazolással készül a rajtra a Kelen SC

A Kelen SC NB III-as férfi csapata három újonnan szerződtetett futballistával várja a Nyugati csoport február 13-i rajtját. 

A Budapest Kupa-győztes és bajnoki aranyérmes Kelen nyári feljutását követően 2021 őszén az NB III Nyugati csoportjában kezdte meg szereplését, ahol újoncként is remekül teljesít, hiszen a húszcsapatos bajnokság 9. helyén zárta az első félévet.

 

A januári fejlemények mindeközben azt sugallják, hogy nem csak megtartani szeretné a felsőházi tagságot a Harmati Tamás vezette együttes, hanem még feljebb tervez kúszni a tabellán - írja a kelensc.hu. Andreas van den Aker klubelnök ugyanis három új igazolás érkezését is bejelentette.

 

A korábbi utánpótlás-válogatott és közel 60 NB II-es mérkőzéssel rendelkező 23 éves szélsővédő, Rétyi Tamás a csákvári és ceglédi másodosztályú éveket követően legutóbb Bicskén játszó szárnyvédő nyáron magánéleti okok miatt végleg felhagyott a labdarúgással, Harmati Tamásék azonban visszacsábították szeretett sportjához.

 

Az ETO Akadémiától érkezett az ugyancsak a védelem szélén bevethető Szamosi Tamás, a korábbi válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes id. Szamosi Tamás 20 éves fia.

 

A klub harmadik téli igazolása, Simon Krisztián 26 éves és belső védő, aki nem csak játékosként, de edzőként is segíti majd a csapatot. A bekk az elmúlt három szezonban előbb a BLSZ II. aranyérmese, majd a BLSZ I. bajnoka volt a BVSC-vel, tavaly pedig újoncként az NB III Nyugati csoportjának ezüstérmese lett a zuglói csapattal.

 

A tavaszi szezon a Kelen SC számára február 13-án, az Andráshida elleni idegenbeli meccsel kezdődik, 2022. első hazai összecsapása pedig február 20-án, vasárnap 14 órás kezdéssel kerül megrendezésre, a vendég a Kaposvári Rákóczi lesz.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA