Fél lábbal a négy között az OSC az Eurokupában

Tetemes előnyt szerzett az OSC-Újbuda az Eurokupában spanyol ellenfelével szemben, így jó helyzetből várhatja a jövő szerdai visszavágót, amelynek a tétje az elődöntőbe jutás.

Az OSC-Újbuda fölényes, 17-11-es győzelmet aratott a vendég spanyol Sabadell ellen a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének első felvonásán, a Nyéki Imre Uszodában.

 

Két komoly hiányzója (Dala Döme és Tóth Kristóf) is volt az újbudai csapatnak, és a Sabadell is kezdte jobban a találkozót, hiszen az első negyedben 2-0-ra és 4-2-re is vezetett.

 

Aztán viszont jött egy 7-0-s OSC-sorozat, a hazai csapatnak a védekezése is összeállt (például egy kettős emberhátrányt is kivédekeztek), ráadásul a kapuban Lévai Márton is elkapta a fonalat. A harmadik harmadban úgy tűnt, nem csak a mérkőzést, de a továbbjutást is lerendezhetik Manhercz Krisztiánék, de 9-4 után a vendégek feljöttek 10-8-ra.

 

Erre is volt azonban válasza Varga Dániel csapatának, amely egy újabb 7-3-as etappal 17-11-re győzött, így magabiztos előny birtokában utazhat Spanyolországba.

 

Férfi vízilabda Eurokupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

 

OSC-Újbuda - CN Sabadell 17-11 (2-4, 5-0, 3-4, 7-3)

 

Az OSC gólszerzői: Manhercz 4, Csacsovszky, Erdélyi 3-3, Burián, Tóth M. 2-2, Salamon, Sziládi, Hárai 1-1

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA