Az OSC már a legjobb négy között a Magyar Kupában

Az idegenbeli kiütés után egy hazai döntetlen is elég volt a címvédő Szolnok kiejtéséhez. Az újbudaiak mellett BVSC, az FTC és a Miskolc várhatja a BENU Magyar Kupa sorsolását.

Miután 12-4-re nyert Szolnokon az A-Híd OSC-Újbuda, tulajdonképpen formalitásnak tűnt a visszavágó a Nyéki Imre Uszodában.

 

A második mérkőzést is az újbudaiak kezdték jobban, 3-1-re is vezettek, de a félidőre fel tudott innen állni a Szolnok. A harmadik és negyedik negyedben felváltva estek a gólok, a vendégek pedig hiába kapták az emberfórokat, Mitrovics ismét nagyszerűen védett.  

Az OSC hat másodperccel a vége előtt még vezetett és bár Alekszics 7-7-re mentette az állást, Vad Lajos csapata így is magabiztosan, 19-11-es összesítéssel búcsúztatta a címvédőt, így a legjobb négy közé jutott. 

A-Híd-OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa 7-7 (3-1, 1-3, 2-2, 1-1)

 

Gólszerzők: Randjelovics 2, Brguljan, Salamon, Kovács G., Seman, Tóth M., ill. Bátori 2, Prlainovics 2, Alekszics 2, Rasovics

 

Továbbjutott az OSC, 19-11-es összesítéssel

 

Vad Lajos (OSC): - Szeretnék gratulálni a csapatnak, mert nagyon sokat tett a továbbjutásért. A nagy különbségű győzelem után tudtam, hogy nem lesz egyszerű a második mérkőzés, ez be is igazolódott. Egy nagyon érdekes felfogásban zajlott a mérkőzés számomra, de ennek is meg tudtunk felelni. Megyünk tovább a négyes döntőbe. Gratulálok a Szolnoknak is és sok sikert kívánok nekik a BL-ben!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA