Agyrázkódás, dobhártyarepedés, nyílt levél: Három OSC-játékos sérült meg egy utánpótlás-meccsen

Súlyos sérülésekkel ért véget az október 30-i UVSE–OSC (9–11) utánpótlás vízilabda-mérkőzés. Az esetre az OSC közösségi oldalán megjelent nyílt szülői levél hívja fel a figyelmet, amelyet az Újpest korábbi BEK- és LEN-kupa győztes játékosa, Rázga Zoltán írt.

Az OSC-Újbuda Facebook-oldalán megjelent nyílt levélben – amelyet többek között Hajdú B. István sportriporter, illetve Sárfalvi Péter világbajnok öttusázó is aláírt – indokolatlanul brutális, a játékvezetők és az UVSE edzője által figyelmen kívül hagyott esetre hívták fel a figyelmet.

 

"A közelmúltban a Fiú Serdülő (15-16 éves gyerekek) Országos Vízilabda Bajnokság alapszakaszának egyik mérkőzésén történt, hogy a végül győztes csapat három játékosa is víz alatti, kifejezetten fejre irányzott ütés, illetve térddel elkövetett rúgás következtében olyan súlyosan sérült meg, hogy egyikük sem tudta folytatni a játékot.

 

Két esetben a víz alatti ütés/rúgás úgy történt, hogy az elkövető játékos húzta le a szenvedő fél fejét a víz alá. Az egyikük könnyebb agyrázkódást, a másik két fiatal viszont nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A legsúlyosabb esetben agyrázkódás és dobhártyarepedés mellett hallóideg sérülést is diagnosztizáltak, sajnos fennáll a maradandó halláskárosodás veszélye, a fiút jelenleg is kórházban kezelik.

 

Az esettel kapcsolatban szükséges kihangsúlyozni, hogy a három sérülés közül a két súlyosabbat ugyanaz a játékos okozta, de nem a labda megszerzésére irányuló sportszerű küzdelem kapcsán, hanem úgy, hogy a labda nem volt a közelben.

 

(...) A fenti sajnálatos esettel szeretném hangsúlyozni az utánpótlás nevelés felelősségét és felhívni minden vízilabdát szerető ember figyelmét arra, hogy a győzni akarás mellett ne feledkezzenek meg a sport legfontosabb alapelvéről, a sportszerűségről, a sport iránti alázatról és a sporttársak tiszteletéről, valamint a szabályok betartásának fontosságáról. Abban bízom, hogy - talán ezen levél hatására is - nagyobb figyelmet kap a sportszerű küzdelemre történő nevelés, ezáltal a jövőben mi szülők is nyugodtabban, nem a sérülésektől rettegve, nézhetjük gyermekeink mérkőzéseit! - írta a levelet jegyző egykori kiváló pólós, Rázga Zoltán, aki elmondása szerint nyílt üzenetével az esetnél jelenlévő szülőket is képviseli, a cél pedig az, hogy kiemeljék az MVLSZ, az edzők, a játékvezetők, és a szülők közös felelősségét.

 

Az OSC a videofelvételekkel, illetve a tárgyi bizonyítékokkal egy beadványban fordult a Magyar Vízilabda Szövetség Játékvezetői Bizottságához, illetve a Versenyfelügyeleti Bizottsághoz az ügyben.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA