Óriási BEAC-bravúrral indult a női kosárlabda-idény

Nagy meglepetéssel kezdődött meg a női kosárlabda NB I 2022/2023-as idénye: a nyáron szerződtetett amerikai légiós, a 28 pontig jutott Morgan Green vezetésével az E.ON ELTE BEAC hazai pályán 71-66-ra legyőzte a legutóbb ezüstérmes Szekszárdot.

Az E.ON ELTE BEAC új vezetőedzője, Mészárosné Kovács Andrea 12 év után ült ismét élvonalbeli csapat kispadjára, és rögtön egy nagy bravúrral nyitotta csapata a szezont. Az újbudai együttes az előző kiírás ezüstérmesét, az Atomerőmű KSC Szekszárdot fogadta és óriási meglepetésre ötpontos győzelmet aratott a Gabányi László Sportcsarnokban.

 

A második Euroliga-idényükre készülő vendégeket rengeteg hibára kényszerítő BEAC legjobbja az új amerikai légiós, a 26 éves Morgan Green volt, akinek 28 pontja mellett hat-hat lepattanója és szerzett labdája volt, sőt négy gólpasszt is kiosztott. Az első magyarországi mérkőzését játszó hátvéd pazar teljesítményével az első forduló MVP-je lett, a kör álomcsapatába is bekerült, akárcsak az újbudaiak ugyancsak debütáló horvát középjátékosa, Ana Vojtulek, aki 16 ponttal, 13 lepattanóval, egy-egy gólpasszal és blokkal, egy szerzett labdával, valamint 4 kiharcolt faulttal mutatkozott be.

 

- Nyilván feltérképeztük a Szekszárdot, megpróbáltunk a látottak, az évek óta alkalmazott játékai alapján felkészülni, ugyanakkor például nem tudhattuk, hogy utolsóként megérkező légiósa, Ruthy Hebard pályára lép-e. Ezért aztán a saját feladatunkra koncentráltunk. Elkezdődött a meccs, és ahogy teltek a percek, egyre inkább úgy tűnt, nemcsak megnehezítik a bajnoki ezüstérmes tolnaiak dolgát, de győzelmi esélyeik is lehetnek. Bevallom, a héten nem éreztem azt a koncentrációt és energiát a lányokon, amit a meccsen, ez kissé engem is meglepett. A félidőben már éreztük és beszéltük is, hogy van sanszunk meglepetést szerezni. Djokics Zseljko kollégám sűrűn rotálta együttesét, mi pedig az első két negyedben látottak alapján mérlegeltük, kire kell jobban odafigyelnünk, adott esetben csapdázni, kettőzni. Noha a Szekszárd kerete fizikailag erősebb, mégis jól tartottuk a magas­embereit, s az utolsó két percben sem izgultuk el a meccset.

 

Nem lesz olyan meccs, amelyet ne akarnánk megnyerni, de a realitások talaján kell maradni.

 

Most sebezhető Szekszárddal találkoztunk, amely sokkal jobb csapat lesz a közeljövőben, de adódott esély ellene, mi pedig kihasználtuk. A szekszárdiak még nagyon nem álltak össze, a három új légiósuk sokszor idegenül mozgott, és Miklós Melinda is nagyon hiányzott a csapatból. Szeretnénk az úgymond kötelező győzelmeket megszerezni, ami ugyancsak nehéz lesz - mondta a Nemzeti Sportnak Mészárosné Kovács Andrea.

 

E.ON ELTE BEAC – Atomerőmű KSC Szekszard 71-66 (12-16, 18-17, 18-18, 23-15)

 

BEAC: Vojtulek 16, Angyal 19/3, Green 28/9, Juhász -, Orosz -

 

Cserék: Katona -, Radócz 5/3, Tóth 3,, Koch -, Milkovics

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA