5/5: Tovább menetel a visszajutás felé a Kelen SC

Ötödik meccsét is megnyerte - méghozzá nagy fölénnyel - a Kelen SC a BLSZ I. osztályában. 

A BLSZ I. osztályát 100 százalékos teljesítménnyel vezető Kelen SC az ötödik meccsén hatodik gólját szerző Balogh Bence, és az egyaránt duplázó Timári Norman és Koós Bálint góljaival múlta felül 5-0-ra a vendég Közterület csapatát.

 

Az azonnali NB III-as visszajutásra hajtó újbudaiak akár még ennél is nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, a helyzeteik megvoltak hozzá, de a vendégek kapusa, illetve a kapufa is megóvta az ellenfelet az újabb góloktól.

 

Harmati Tamás vezetőedző ugyanakkor a kiütéses győzelem ellenére sem volt maradéktalanul elégedett.

 

- A második gólunkig nagyon jó szellemiségben játszottunk, érezhető volt a játékosaimon, hogy a közösen megbeszélt célokat el akarják érni a mérkőzésen. Ezután azonban egy kicsit más irányba indultunk el, ami nem segítette a hatékonyságunkat. Az sem adhat ez alól felmentést, hogy kevesebb, mint 42 órán belül játszottunk újra tétmérkőzést. A látottak alapján sokkal több gólt kellett volna szereznünk. Ez nagyobb részben rajtunk múlott, kisebb részben a szerencsén – hiszen négyszer is a kapufát találtuk el – és az ellenfél kapusán, akinek rengeteg védése volt. Összességében nagyon örülünk, hogy ismét győztesen hagyhattuk el a pályánkat, de az is igaz, hogy most nem vettünk ki mindent ebből a kilencven percből. Azonban ennek már vége, megvan az újabb három pont és csak a következő feladatra kell koncentrálnunk! Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! - idézi a trénert a kelensc.hu.

  

BLSZ I. osztály, 6. forduló:

 

Kelen SC – Fővárosi Közterület SK 5-0 (Balogh B. 13., Timári N. 16., 65., Koós B. 85., 88.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA