Egyedülálló judo központ jött létre Újbudán

Ünnepélyes keretek között adták át a Budai Judo Akadémiát január 19-én. Egy olyan új emelet került a Csíkihegyek Általános Iskola épületére, amely nemzetközi szinten is kiváló színvonalú csarnokot rejt.

 

Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője sportállamtitkársága idején a cselgáncs kiváló eredményei alapján bekerült a 16 kiemelt sportág közé. Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) által finanszírozott különböző sportágak fejlesztésére irányuló kormányzati program pedig lehetőséget teremtett a szükséges anyagi forrás megszerzésére.

 

Simicskó István látva az Újbudai Judo Sportegyesületben zajló magas szakmai színvonalú munkát, elhatározta, mindent megtesz azért, hogy a kerület a cselgáncson keresztül is bekapcsolódhasson a magyar és a nemzetközi sport vérkeringésébe.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA