Újbudai Gyalog- és teljesítménytúra a ködben

A novemberi újbudai gyalog és teljesítménytúra igazi megméretetés volt a résztvevőknek és a rendezőknek, nemcsak a kilométerekkel (7,5, 15, 30 km), hanem a hideggel és a köddel kellett megbirkózniuk a túrázóknak.

A rendezők 10 órán keresztül várták a hidegben, a frissítő állomásokon a túrázokat ahol forró teát és kekszet kaptak.

A borzasztó időjárás ellenére vidám hangulatban és magas létszámmal, mintegy 300 fő indult el az Újbudai EDF-DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 gyalogtúrán, a legfiatalabb túrázó Tóth Máté 5 éves és a legszebb korú Richter Ferenc 73 éves volt!

A 7,5 kilométert 99 fő, a 15 kilométert 83 fő és a leghosszabb 30 kilométert 126 fő teljesítette!

A túra a Csíki-hegyek utcai Általános Iskolából indult és a leglelkesebbeknek már nyolc és kilenc óra között elkezdődött.Sokan elhozták magukkal a próbakönyvüket, ebbe kapják a táv megtételéért járó pecsétet. A pecséteket a versenysorozat alatt ajándéktárgyakra válthatják (sapka,polár felső,táska,kulcstartó), ha megszerezték a szükséges pontszámot!

Az idősebbek az állandó versenyzők, akik már több éve részt vesznek az ötpróbákon és sokan vidékről utaznak fel, hogy megmutassák, még mindig képesek több sportágban is versenyezni a fiatalabbakkal. A idei volt a legnagyobb létszámú gyalogtúra, több iskola nevezett a próbára és a sportegyesületekből is sokan elindultak a BEAC és a Budai XI SE triatlonosai futva teljesítették a leghosszabb távot, de volt aki csapatépítő programként elindult a kisebbekkel!

Gratulálunk minden résztvevőnek!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA