OSC győzelem Szegeden

E.ON férfi ob I-es bajnokság, 6. forduló: Tiszavirág-Szeged-Diapolo–A-Híd-OSC-Újbuda 6–13

A 13. perc tulajdonképpen megpecsételte a Szeged sorsát…

Történt, hogy az addig remekül küzdő, partiban lévő házigazda meghatározó játékosát, Varga II Zsoltot hárman-négyen igyekeztek víz alá nyomni, s midőn ez sikerült a vendégeknek, elindították támadásukat. A világbajnok azonban kiszólt a játékvezetőnek, néhány mondattal és a szabálytalanságot imitáló mozdulattal jelezte, ez így nem feltétlen volt jó ítélet – a válasz sem késett soká: cserével végleg azonnal kiszórták…

A Szeged ezzel egyik legjobbját veszítette, amúgy sem feltétlen nagy esélye tovább csökkent a bravúrra. Főleg azt követően, hogy röviddel ezt követően ki más, volt játékosa, a városhoz ezer szállal kötődő Juhász Zsolt lőtt megúszásból gólt, s alakította 2–5-re az állást.

Maradjunk annyiban, itt már nagyon kevesen fogadtak volna az amúgy jól küzdő hazaiakra…

Az újabb OSC-gól láttán a szakértő szegedi publikum is csak csettintett: előnyben Drasko Brguljan tette Gór-Nagy Miklós kezére a labdát, aki fantasztikus mozdulattal állította röppályára azt. Szegény Molnár Dávid (aki addig kifogástalanul védett amúgy) hiába nyújtózkodott, erre nem számíthatott – ha kajakos múltjából becsempészett volna magával egy lapátot, maximum akkor lett volna esélye…

A válogatott világbajnok bekkje a Szolnok elleni BL-ejtés után újfent bizonyította, nem csupán a centerek semlegesítésében, nem csupán a hátsó bombákban remek, hanem trükkökre, a vízilabda művészi módon való űzésére is képes. Több, sokkal több mint erőpólós!

A folytatásban is folytatódott a rutinosabb fővárosiak fokozatos ellenfelet felőrlő magatartása, Bisztritsányi Dávid is egyre inkább elkapta a fonalat, így Vincze Balázs együttese (a szakvezető higgadtan mondta el több helyütt is a meccs előtt, szegedi múlt ide vagy oda, nem róla szól ez a találkozó) tervei szerint önbizalomnövelő produkcióval zsebelte be a három bajnoki pontot.

A Szegedre sem lehetett panasz, becsülettel harcolt az elemekkel, szép gólokat is lőtt (lásd például Manhercz Krisztián pekingi „vargadumis”-gólt idéző megmozdulása), ám meg kellett elégedni ennyivel.

„Magabiztosan kezdtünk, ez adott alapot a mérkőzésre, ebből sikerült tovább építkeznünk, s nem zökkentünk ki” – nyilatkozta a három gólig jutó, remeklő Salamon Ferenc.


Varga Péter: „Nagyot küzdöttünk, talán azt is mondhatom, erőn felül küzdöttünk. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk a meccs folyamán, de sajnos nem sikerült ezeket gólra váltani. Amit mi kihagytunk, az OSC kegyetlenül kihasználta, így szétnyílt a mérkőzés. Olyan arcunkat mutattuk, ami bíztató a jövőre nézve, csúsztunk, másztunk, kapartunk végig. Rengeteg olyan fiatal játékosunk van, akiknek kellenek az ilyen tapasztalatok ahhoz, hogy céljaink eléréséhez megfelelő önbizalmat szerezzenek. Gratulálok a csapatomnak!”

Vincze Balázs: „Az első pillanattól kezdve kézben tartottuk a mérkőzést. A védekezésünk kimagaslóan jó volt az első két negyedben, amihez kellettek Bisztritsányi Dávid védései is. A folytatásban hátul kicsit felengedtünk, amit annak tudok be, hogy a támadásaink ugyanolyan jól működtek, így a harmadik negyed közepére eldőlni látszott a mérkőzés. Készülünk tovább.”


Eredmény – E.ON férfi ob I-es bajnokság, 6. forduló
Tiszavirág-Szeged-Diapolo–A-Híd-OSC-Újbuda 6–13 (2–4, 0–2, 1–2, 3–5)
Szeged, vezette: Kun, Marjay


SZEGED: Molnár D. – Palotás, Kiss Cs. 1, Seman 3, Varga II Zs. 1, Manhercz Á., Kunac. Csere: Sánta, Chilkó, Manhercz K. 1, Zsigri, Török K., Mikházi. Vezetőedző: Varga Péter

OSC: Bisztritsányi – Bátori 2, Kayes 2, Hegedűs, Graham 1, Gór-Nagy 1, Bundschuh 1. Csere: Decker Á. 1, Juhász 1, Salamon 3, Brguljan 1, Kovács G., Szentesi Á. Vezetőedző: Vincze Balázs
 
Gól – emberelőnyből: 3/9, ill. 4/6
Kiállítva cserével végleg: Varga II Zs. (13. p.)

Forrás: mvlsz.hu

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA