Vitorlásverseny indul a Balatonon

Egy hét múlva startol el a balatonfüredi Laser Ifjúsági Vitorlás világ-, és Európa bajnokság. Az év egyik legnagyobb vitorlás sporteseményéről már most szuperlatívuszokban lehet beszélni: 600 versenyző, edzőikkel, családtagjaikkal több mint ötven országból közel egy hónapig vendégeskednek Balatonfüreden.

Simicskó István, sportállamtitkár, sajtótájékoztató

A versenyről szóló sajtótájékoztatót a Kopaszi-gát egyik hangulatos vendéglőjében tartották meg, ahol Simicskó István sportállamtitkár is beszédet mondott. Az államtikár többek között kiemelte, hatalmas eredmény, hogy egy ekkora volumenű nemzetközi verseny rendezési jogát egy magyar klub nyerte el, amely erősíti az ország sportnagyhatalmi imázsát.

Balatonfüreden július 6-tól induló versenysorozatban tehát ifjúsági világ és európa bajnokságra, és női és férfi U21-es világ és európabajnokságra is sor kerül. A laser egységes tervezésű vitorlásokat jelent, amely a világ legnépszerűbb felnőtt és utánpótlás versenyhajó osztálya, közel 140 országban több mint 200 ezeret adtak el belőle. A 21 év alattiak mezőnyében a legjobb hazai vitorlázók versenyeznek majd igazi világklasszis nagyágyúkkal. A házigazda az idén 146 éves Balatonfüredi Yacht Club lesz, tehát hatalmas megtiszteltetés, hogy a világ vitorlásversenyei sorában ezúttal Magyarországra esett a választás. A verseny ugyanis nemcsak turisztikai haszonnal jár, de jelentősen előremozdítja hazánk nemzetközi sportkarrierjét is.

T.D. - ÚjbudaTV (2013. 06. 24.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA