Újbudáról Rióba: Csere Gáspár megkezdte a felkészülést

Nagyban zajlanak a riói olimpiát megelőző edző táborok. Csere Gáspár, a BEAC hosszútávfutója július 11-én kezdte meg a felkészülést az ausztriai Villachban.

A villachi edzőtábor Csere Gáspár olimpiai felkészülését szolgálja, illetve kilenc BEAC-os sportoló társa országos bajnokságra hangolódását. Ezúttal nem magaslati edzésen vesznek részt a futók. Villach városának sportlétesítményei biztosítják számukra a felkészítő terepet. Csere Gáspár elmondása szerint kifejezetten az volt a cél, hogy kizökkenjenek az itthoni közegből, illetve a pár fokkal hűvösebb időjárás megkönnyíti a kemény munkát.

 

Csere Gáspár számára a 2015 szeptemberi Berlin Maraton hozta meg az olimpiai kvalifikációt. A kvóta teljesítésével gyermekkori álma vált valóra. – A Sydney olimpia idején voltam 9 éves. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne ott lenni – fogalmazott Csere. Ahogy serdülőként belefogott az élsportba, edzője (Szabó Imre, a BEAC atlétika szakosztály vezetőedzője) szinte azonnal kilátásba helyezte, ha szorgalmas, kijuthat az olimpiára. Az egyetem mellett próbált minél jobb szintet tartani, ami szerencsére sikerült és így 2014 őszén érezte először Szabóval karöltve, hogy akár Rió is összejöhet. Addig ugyanis inkább Tokióra készültek, csak az első maratonja Frankfurtban annyira jól sikerült, hogy nyilvánvalóvá vált, Rióra is van esély. - Szeretném kihozni magamból a maximumot. Jó lenne, ha a kinti teljesítményemet életem legjobb versenyzései között könyvelhetném el – mondta Csere Gáspár, aki egyéni csúcsa megdöntését tűzte ki elsődleges céljának. - Az, hogy ez milyen helyezésre lesz elég, majd kiderül. Jó lenne, ha a közép mezőnyben tudnék végezni, vagy annál esetleg még előrébb. Sok minden történhet az olimpián, mert nyáron futunk, ami nem a maratonisták fő szezonja. Különleges lehet a klíma sok olyan tényezővel, ami miatt nem nagyon lehet a papírformára hagyatkozni. Azért nagyon bízom abban, hogy sikerül kitűnő eredményt elérni – mondta.

 
Csere Gáspár a berlini kvótaszerző versenyen futotta eddigi egyéni csúcsát. 2 óra 16 perc 30 másodperc alatt teljesítette a távot. Ezzel akár a huszonötödik, harmincadik hely is elérhető Rióban. A maratoni futás hagyományosan az olimpia záró száma szokott lenni. Így augusztus 21-én vasárnap szurkolhatunk Csere Gáspárnak, Újbuda egyik legkiválóbb sportolójának.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA