Triatlon éremeső

Hazánkban került megrendezésre az U23-as Európa-bajnokság augusztus első hétvégéjén, Velencén. Mindjárt az első napon újbudai siker is született. Szombaton, a nők mezőnyében Bragmayer Zsanett, az 575 Equilor Team Újbuda versenyzője ezüstérmet szerzett.

A hőség miatt az Európai Triatlon Szövetség orvosi megfontolásból sprint távra módosította a korábbi versenykiírást. A 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló távot 31 fokos vízben, 41 fokos melegben teljesítették a versenyzők.

 
A hazai pálya ezúttal különösen kedvező volt Zsanett számára, hiszen egy nagyon technikás, kemény kerékpáros kört sikerült kijelölni az üdülő övezetben. Az úszást szokásához híven újfent megnyerte, majd olyan iramot diktált kerékpáron, melyet csupán két brit, egy orosz, és egy portugál versenyző tudott tartani. A futás során aztán újabb meglepetést okozott, hiszen tartani tudta a már felnőttek között is sztárnak számító brit világkupa győztes Taylor-Brown tempóját. Hazai szurkolók nagy üdvrivalgása közepette ért célba és a megszerzett ezüstéremmel minden korábbi várakozást felülmúlt.

 
Az Eb másnapján rendezték az utánpótlás ob-t, majd záróeseményként bemutatkozott az új olimpiai szám, a vegyesváltók Európai-bajnoki viadala. A magyar csapat Bragmayer Zsanett, Dévay Márk, Sebők Klaudia, Bicsák Bence összeállításban versenyzett. Bár közülük szombaton egyéniben hárman is dobogóra álltak (Bicsák nyert, Bragmayer második, Dévay harmadik lett), a magyar vegyesváltó – a szövetség tájékoztatása szerint egy versenybaleset miatt - az ötödik helyen végzett.

 
A kontinens legjobb 23 év alatti triatlonosainak versenyeit a webközvetítéseknek köszönhetően 225 ezren látták. A rangos sporteseményre közel 30 országból csaknem 200 sportoló érkezett kísérőivel.

 
Az utánpótlás ob-én "Király kategóriában", serdülőknél Szentpétery Patrik koronázta meg szezonját egy újabb arannyal, és ezzel eddig verhetetlennek bizonyult 2017-ben. Lányoknál Peszleg Dominika nyert egy szépen csillogó bronzérmet.

 
GRATULÁLUNK!!!

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA