Telt házzal indult a kosárlabda szezon

Fordulatokban gazdag, küzdelmes MAFC Jászberény mérkőzéssel kezdődött meg a Nemzeti Bajnokság hazai játéka. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó dobása azonban kimaradt a MAFC-nak és így csupán két ponttal, de vesztett riválisával szemben 58-60-ra.

Óriási érdeklődés övezte a MAFC idei első bajnoki mérkőzését a Gabányi László Sportcsarnokban október 8-án. Csak úgy kígyóztak a sorok a bejárat előtt, és a zsúfoltságig megtelt lelátókon fergeteges hangulatban szurkolt a közönség.

 

Az előző szezonban egymás riválisainak számító csapatokban több személycsere is volt a nyár folyamán. A Jászberény szinte teljesen átalakult. A MAFC-ban a három hazai nevelésű játékos mellett, mint Misek Levente, Kovács Ádám és Lakits András, újfent MAFC-os mezben lépett pályára a tavalyi közönségkedvenc, a Deville Smith és Robbie Sihota duó, valamint a 18 éves Pápai Máté is kapott lehetőséget a bizonyításra. Valamint új légiós érkezett a csapatba, a 204 cm magas horvát center, Matija Poscic személyében.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA