MAFC: Fokozatosan egyre jobbnak kell lenni

Stefan Timbus vezetőedző számára továbbra is a bennmaradás a legfontosabb cél.

 Fokozatosan egyre jobbnak kell lenniEgyetlen fővárosi klubként szerepel a magyar vidéki fellegvárak gyűrűjében a férfi kosárlabda élvonalban a MAFC, amely újoncként az alapszakasz 11. helyén áll jelenleg, legutóbb a Zalaegerszeget verte hazai pályán. A gárda svéd-román állampolgárságú vezetőedzője, Stefan Timbus a Digi Sport hétfő reggeli műsorában beszélt a csapat eddigi szerepléséről.

- Nem kezdték jól a szezont, az első öt meccset simán elveszítették. Újoncként majrézott még a csapat?
- Nem izgultunk, tudtuk, hogy nehéz lesz az eleje, mert idegenben kezdtük a meccseket. Svédországban is jutottam fel egy csapattal az első osztályba, tapasztaltam már, hogy milyen újoncnak lenni. Tudtam, hogy fejlődni fogunk, nem pánikoltam annyira, hanem folyamatosan építettem a csapatot.

- Négy hazai meccsből aztán hármat megnyertek. Hogyan jött a fellendülés?
- Az első hazai meccsen már láttam, hogy lazábban melegítettek a játékosok, láttam rajtuk, hogy jól érzik magukat. A Paks ellen volt az első otthoni mérkőzés, és már akkor észrevettem, hogy teljesen máshogy játszottunk, mint idegenben. Jöttek aztán a kicsit egyszerűbb ellenfelek, és akkor már láttam a játékosokon, hogy kényelmesebben játszanak.

- Jó ötlet volt, hogy Magyarországon vállalt munkát?
- Nagyon örülök a lehetőségnek, és örülök, hogy egy ilyen csapatnál tudok kezdeni Magyarországon. Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, úgyhogy ez tökéletesen megfelel nekem.

- Mik a benyomásai a magyar ligáról? Mennyire erős a bajnokság?
- Szerintem erős, nagyon fizikális. Nagyon sok képzett edző van, és látszik a szerb kosárlabda hatása.

- Az amerikai légiós, Neiko Hunter újoncként szerepel a csapatban. Állítólag csöndes, de hasznos játékos…
- Hasznos, mert nagyon sok poszton tud védekezni, és nagy munkabírású játékos. Mindig pörög és a társakat is húzza magával. Ne felejtsük el, hogy van egy görög játékosunk is.

- Tursics Krisztián visszatérése után még jobb lesz a csapat?
- Nagyobb lesz a versenyhelyzet a játékosok között, és ez szerintem segíteni fog a csapatnak.

- Tervezi, hogy bejussanak a legjobb nyolcba?
- A legfontosabb, hogy fokozatosan épüljünk. A klubnak is épülnie kell a csapattal, és fordítva is. Nem lehet túl sokat változtatni a célokon, úgyhogy egyelőre tartsuk meg azt, ami van. Tegyük oda a munkát, aztán meglátjuk, hogy mi lesz az eredmény, de most a bennmaradás a legfontosabb.

- Ezzel a szemlélettel hogyan kell építkezni a klubbal együtt a következő három évben?
- A legfontosabb számomra jelenleg, hogy képezzem a játékosokat, és lássam rajtuk, hogy hétről-hétre fejlődnek. Sok játékosról nem hittük, hogy két-három hónap alatt ennyit fejlődhetnek. Én a szakmával akarok foglalkozni, vannak mások a klubnál, akik más részekkel.

- A hétvégén a Pécset fogadják. Elvárható a győzelem?
- Szerintem nem vagyunk az a csapat, amelynél bármikor is mondható, hogy elvárható a győzelem. A kemény munka és a csapatjáték azonban elvárható, és ha meglesz ennek az eredménye, akkor a cél mindig a győzelem. Az fontos, hogy keményen dolgozzunk, és fokozatosan mindig jobbak legyünk.

- Ilyen értelemben akkor nem játszanak hétről-hétre eredménykényszerben…
- Nem szeretek ilyenről beszélni, mert egyértelmű, hogy nyerni akarunk, ezt nem kell mondani senkinek. A játékosok versenyzők, akik nyerni akarnak.

- Hogy tervez ezzel a megbízatással?
- Nem tervezek előre. Most az első év nagyon fontos, hogy jó alapokat építsünk, most ezzel foglalkozok. Minél többet ki szeretnék hozni a fiatalokból, ez a tervem.

Bb1.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA