Ismét bringásverseny Újbudán

Négykeréken.

Idén is összemérhették tudásukat kétkerekűek szerelmesei, hiszen ebben az évben is megrendezték az újbudai kerékpáros napot. Újbudai "kerékpárutas" kilométer-gyűjtő túrán a 11. kerület kerékpárútjain versenyeztek egymással a résztvevők.


Az Újbuda TC hagyományt szeretne teremteni ezzel a versennyel Újbudán, amire meg is van az esély, hiszen az évek során egyre többen jelentkeznek a versenyre, és egyre többen űzik ezt a sportot a kerületben. 


A versenyen 20, 40, 60 és 80 km-es távokat lehetett teljesíteni, a mountanbike-ak érkezőknek pedig lehetőségük volt terepen száguldani, ők két kört tehettek meg a kamaraerdei hegyi utakon. 


Reggel 9 órakor már több százan jelentkeztek a három regisztrációs állomáson: Kamaraerdőn, Nagytétényben és a Hengermalom - Szerémi út sarkán - ahol frissítővel és forró teával várták a versenyzőket. 

A túrára bárki benevezhetett nemtől és kortól függetlenül. A tavalyi versenyen például egy tizenkét éves kislány volt a legfiatalabb, de volt hetvennyolc éves sportoló is a mezőnyben. A sportszervező szerint Újbudán sok jó és biztonságos kerékpárúton lehet hódolni a sportágnak, nem beszélve arról a sok hegyi útról, ahol a mountainbike-kal is száguldani. 


Az Újbuda Torna Club legközelebbi sport rendezvénye november 8-án a Városrészek Közötti Futás lesz, amelyre szintén minden sportolni vágyót szeretettel várnak a szervezők. A futáson rengeteg ajándékot sorsolnak majd ki - főleg sportszereket, sportfelszereléseket - de két mountenbike is gazdára talál majd.

Ninus (2008. 10. 29.)

 

Kapcsolódó link: sport.ujbuda.hu

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA