Hajszálon múlt a kosaras-bravúr

Nem zártak sikeres hetet kosárlabdázóink: a BEAC-Újbuda továbbra is nyeretlen a bajnokságban, és a fiúk is két vereséggel kezdték az idényt. Ennél azonban sokkal szomorúbb dolgok is történtek a pályán.


Megdöbbentő jelenetek zajlottak le az október 22-ei BEAC-Szolnok mérkőzésen. A harmadik negyedben az egyetemisták bedobója, Pálinkás Mária egy ütközést követően a földre zuhant, és beverte a fejét a parkettába. A 19 éves lány eszméletlenül feküdt a padlón, de a játékvezető, dr. Szakáll István nem fújt a sípjába. A meccsből közel egy perc telt el így! Az ápolásra végül a BEAC szakmai stábjának határozott tiltakozása után kerülhetett sor.

Pálinkás a találkozó hátralévő részében már nem is tudott pályára lépni. Az egyébként színvonalas mérkőzésen a Szolnok csak az utolsó negyedben nyújtott jó teljesítményével tudta legyőzni a hazaiakat. A BEAC-Újbuda vezetősége a történtek miatt fegyelmi vizsgálat lefolytatását kérte a játékvezető ellen, aki állítólag azt mondta, hogy amíg a játékos lélegzik, nem állítja meg a mérkőzést - ennek a mondatnak az elhangzását azonban az érintett tagadja. Két vereséggel kezdte a férfi élvonalbeli bajnokságot a MAFC-Újbuda együttese.

A fővárosiak az első fordulóban Kecskemétre utaztak, ahol a tavalyi 4. helyezett Univer KSE volt az ellenfél. A kecskemétiek győzelméhez egy pillanatig sem férhetett kétség, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy a MAFC kerete az utolsó pillanatokban alakult ki. Az összeszokottság hiánya pedig ebben a sportágban hatalmas hátrány. Dinnyés Atilla tanítványai a második játéknapon a bajnoki álmokat dédelgető Debrecent látták vendégül, és hajszál híján bravúrt hajtottak végre. A mieink tíz ponttal is vezettek már, de a vidéki gárda az utolsó pillanatokban a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. Sajnos a második ligában szereplő MAFC Kosársuli is kikapott Bonyhádon, és ezzel elveszítette eddigi veretlenségét.

(dergán)

Eredmények:

FÉRFI NB I. A CSOPORT

1. forduló, október 22.

Univer KSE – MAFC-Újbuda 90-61

2. forduló, október 30.

MAFC-Újbuda – Debreceni Vadkakasok 70-73

FÉRFI NB I. B NYUGATI CSOPORT

4. forduló, október 22. Hegyvidék-Diana – MAFC Kosársuli 54-76

5. forduló, október 28. Bonyhádi KSE – MAFC Kosársuli 102-94

NŐI NB I. A CSOPORT

6. forduló, október 22. BEAC-Újbuda – Szolnok 57-72

NŐI U22-ES BAJNOKSÁG

6. forduló, október 15. BEAC – Szolnok 85-21

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA