Férfi vízilabda ob I - Szolnoki siker a Kondorosi úton

A Szolnok 11-9-re győzött pénteken a második helyen álló OSC otthonában. A két csapat a harmadik negyed végéig fej fej mellett haladt, a záró periódusban a szolnokiak a maguk javára fordították a találkozót. Az eredmény A Híd-OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa-Közgép 9-11 (1-2, 3-3, 3-3, 2-3).

Férfi vízilabda ob I - Szolnoki siker a Kondorosi útonA Nyéki Imre Uszodában a listavezető szolnokiakat üldöző OSC egészen 4-3-ig tartotta a lépést, ezt követően viszont sorozatban négy gólt kapott. A folytatásban a fővárosiak nem törtek meg és az utolsó negyed 8-7-es vidéki vezetésről indult. Aztán hiába egyenlített az Újbuda, háromszor volt eredményes a Szolnok, ezzel eldöntötte az alapszakasz első helyét befolyásoló meccset.

Bár már eldőlt, hogy a Szolnok az első, az OSC pedig a második helyen zárja a pólóbajnokság alapszakaszát, de a két csapat bajnokijának maradt presztízse. A Szolnok veretlenül akart alapszakaszt nyerni, az OSC pedig Eger után a másik tavalyi döntőst le akarta győzni, ráadásul a BL-selejtezőből is volt törleszteni valója.

Az alapszakasz után az első hat helyezett játszhat tovább a bajnoki címért. Az már a meccs előtt eldőlt, hogy a Szolnok első, az OSC pedig második kiemeltként egyenes ágon az április 29-én kezdődő elődöntőbe jut - írja a nemzetisport.hu.

A tabella:

1.Szolnoki Dózsa-Közgép 26 25 1 - 389-161 76 pont

2. A Híd-OSC-Újbuda 26 23 - 3 324-206 69

3. ZF-Eger 26 21 2 3 335-159 65

4. FTC 26 16 2 8 245-239 50

5. Tiszavirág-Szeged-Diapolo 26 16 1 9 281-267 49

6. RacioNet-Honvéd 26 15 2 9 232-198 47

7. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 26 12 1 13 221-241 37

8. VasasPlaket 26 10 1 15 231-258 31

9. Debreceni VSE 26 8 1 17 200-298 25

10. Kaposvári VK 26 8 - 18 197-247 24

11. Valdor-Szentes 26 6 - 20 234-318 18

12. UVSE-Hunguest Hotels 26 5 2 19 207-299 17

13. KSI SE 26 5 2 19 211-304 17

14. PVSK-Mecsek-Fűszért 26 4 1 21 198-310 13

Közösségi oldalán ezt a bejegyzést tette közzé az újbudai csapat:

Pénteken a Szolnok elleni mérkőzéssel zárták a srácok az alapszakaszt. A meccsnek nem volt tétje, hiszen az eredménytől függetlenül, miénk az alapszakasz második helye. Vagyis, hogy ne lett volna tétje...?! Ugyanis a csapat a mérkőzés teljes bevételét a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika számára adományozta. A kezdeményezés sikerrel járt, hiszen zsúfolásig megtelt az uszodánk. Bisztro az elején lehúzta a rolót. A végére elfáradtak a srácok, de nem baj. A Szolnok egyelőre jobb csapat. A rájátszás első mérkőzésén az Eger ellen lehet javítani.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA