Férfi vízilabda BL: kiesett az OSC

A Szolnok jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára, miután a selejtező utolsó fordulójának visszavágóján 11–9-re győzött a vendég OSC ellen.

A Szolnok és az OSC tulajdonképpen ott folytatta a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. körét, ahol az első, 11–11-es döntetlennel záruló mérkőzésen két hete abbahagyta. Az első negyed elején ugyanis fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hazai medencében játszó szolnokiak ugyan kétszer is megszerezték a vezetést, Salamon Ferenc két góljával mindkétszer egyenlített az OSC. Az első játékrészben nem a védekezés magasiskoláját mutatták be a csapatok, ugyanis összesen hét gól esett. 2–2 után a hazaiak találtak be kétszer – Varga Dénes büntetőből és Vámos Márton jobb oldali átlövésből –, majd a másik oldalon Bundusch Erik volt eredményes centerből. Egy negyed után 4–3-ra vezetett a Szolnok, akárcsak két hete.

A folytatásban már kevesebb gól született, a második negyedet 2–1-re nyerték a hazaiak, akik a nagyszünetben 6–4-re vezettek, vagyis két játékrész után ugyanúgy kettővel ment a Szolnok, mint az első meccsen. Nagyobb is lehetett volna a különbség, ha Kis Gáborék ki tudják használni az emberelőnyös helyzeteiket, ugyanis a meccs felénél a négy emberfórból egyet sem váltottak gólra, igaz a vendégek is csak egyszer találtak be három lehetőségből. A harmadik negyedet, az első kettőhöz hasonlóan egy góllal, 3–2-re megnyerte a Szolnok, köszönhetően két légiós, Sztefan Mitrovics és Milan Alekszics egy-egy találatának, illetve Varga Dénes újabb büntetőjének, illetve Nagy Viktor nagy védéseinek. A Szolnok így háromgólos előnnyel kezdte az utolsó játékrészt, és ebből kettőt meg is tartott, 11–9-re nyert és 22–20-as összesítéssel a BL főtáblájára jutott. A hazai csapat vezére Nagy Viktor kapus és a 11-ből hét gólt szerző Mitrovicvs, Varga Dénes kettős volt. A Tisza-partiak annak ellenére tudtak viszonylag simán – az OSC egyszer sem vezetett – nyerni, hogy a nyolc emberelőnyükből végül csak egyszer lőttek gólt.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője az Inforádióban így nyilatkozott: - Csalódott vagyok, mint minden egyes mérkőzés után, amit nem sikerül megnyerni. Valahol azért a papírforma ez volt, ezt lehetett várni. De ha belenyugodnánk a papírformába, akkor minek ugranánk vízbe, minek kezdenénk el edzeni? Úgyhogy, ha kereshetünk valamiféle "jó oldalt", az az, hogy tíz meccsel, 20-30 nappal kevesebb energiát kell felemésztenünk arra, hogy a nemzetközi kupában szerepeljünk. Ezt a 20-30 napot pihenésre, edzésre, konditermezésre tudjuk fordítani, amit az elmúlt másfél hónapban a rengeteg mérkőzés, tétmérkőzés miatt nem tudtunk megtenni, úgyhogy most ezzel gazdálkodnunk kell és jól kell gazdálkodnunk, kihasználni azt, amit ez a helyzet most ad nekünk.

Eredmények: SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 11–9 (4–3. 2–1, 3–2, 2–3)
Szolnok, 900 néző. V: Abramovics (montenegrói), Sztavropulosz (görög)
SZOLNOK: NAGY V. – SZ. MITROVICS 4, VARGA DÉNES 3, Jansik D., Mezei, Madaras, Gocics. Cs: VARGA DÁNIEL 1, M. Alekszics 1, Kis G., Vámos 1, Tóth M. 1. Edző: Cseh Sándor

OSC: Bisztritsányi – Bátori 1, SALAMON F. 3, Bundschuh 1, Kayes, Graham 1, Drasko Brguljan. Cs: Gór-Nagy 1, Kovács Gábor 1, Hegedüs G., Decker Á. 1, Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs

Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 12/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
Kipontozódott: Drasko Brguljan (19.), Bundschuh (25. p.), Jansik D. (26. p.), Gocics (27. p.), Gór-Nagy (28. p.), M. Alekszics (31. p.)
Továbbjutott: Szolnok (22–20)

NemzetiSport.hu/Újbuda

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA