Ezüstérmes az OSC

Magyar Kupa döntőt játszott az A Híd-OSC Újbuda a Komjádi Uszodában december másodikán, és bár nem sikerült megszerezni a győzelmet Európa egyik legerősebb csapata, a Szolnok ellen, ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza fiaink.

Az OSC hamar bebizonyította, hogy komoly reményei lehetnek ebben a szezonban, hiszen határozott játékával hozta a várt sikereket, és simán vette az akadályokat egészen a döntőig. Minden ellenfelét sikerült több gólos különbséggel maga mögé utasítania. Még az egyik legnagyobb riválisa, az Eger ellen is remek mérkőzést vívott az elődöntőben (EGER-OSC 7:10). Igazi kemény csatában, tempós küzdelemben harcolta ki az esélyt arra, hogy indulhasson a kupagyőzelemért. Mind a Szolnok, mind az OSC alig több, mint egy hét alatt 5 meccset játszott. Így a végső küzdelem azon múlt, ki bírja jobban fejben az erőltetett menetet, ki hibázik kevesebbet, vagy ki reagál gyorsabban az ellenfél hibájára. Ezúttal a mentális fáradság az OSC játékosait viselte meg jobban, de amit addig elértek, már nem vehette el senki.

Magyar Kupa ezüstérmes az OSC! Gratulálunk!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA