Első lett a Grosics iskola a diákolimpián

Kihirdették a kerületi Diákolimpia versenyek eredményeit a Polgármesteri Hivatalban június 11-én. Idén újabb rekord született, mivel több, mint nyolcezer részvevőt regisztráltak a versenyekre, ami közel hétszáz fővel több a tavalyinál.

A diákok tizennyolc sportág, kilencvennégy versenyszámában mérték össze tudásukat. Az összetett eredmények alapján első helyezett általános iskola az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola lett, az első helyezett középiskola pedig a Szent Margit Gimnázium. Míg tavaly 674 egyéni sportoló indult a kerületből a Diákolimpián, számuk idén 2493-ra emelkedett. Csapat szinten is volt változás, 442-ről 689-re nőtt az indulók száma.

- Egyre többen sportolnak a kerületünkben, ezért is támogatja az önkormányzat óvodás kortól kezdve a sportolást – mondta Hoffmann Tamás polgármester. Úgy véli, törekedni kell arra, hogy minél több sportágban legyen lehetőség a megmérettetésre és a versenyzői karrier építésére.

Simicskó István sportért felelős államtitkár Kemény Ferenc sportszervező, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára érdemének tartja, hogy Magyarország részt vett az újkori olimpiák elindításában. Mint mondta, a nemzetek sorában hatodikként alakítottuk meg a Magyar Olimpiai Bizottságot 1985-ben, és azóta 168 olimpiai arany, 148 ezüst és 170 bronzéremmel éllovasok vagyunk a nemzetek sorában. - Jelenleg a nyolcadik helyen, lélekszám arányosan pedig második helyen állunk – mondta. Úgy véli, a mai fiatalság a jövő reménysége, a magyar sport eredményeinek köszönhetően van esélyük olimpikonná válni.

A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó diákok és testnevelőik oklevelet kaptak, a csapatsportágakban díjazták a labdarúgó, röplabda és kosárlabda bajnokság legeredményesebb sportolóit, valamint a partizán kidobós játék legjobb mezőnyjátékosait. Emlékplakettet kapott a nyugdíjba vonuló Papavasziliu Hrisztosz a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola testnevelője, aki élvonalbeli kosárlabda edzőként kezdte pályafutását.

H.L.

© 2013-2017 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA