Diákolimpiai úszóverseny

Rekord létszámmal indult az diákolimpiai úszóverseny, amelynek a Nyéki Imre Uszoda adott otthont november 25-én. Az alsósok és az 5. 6. évfolyamosok mérték össze tudásukat, idén közel 300 kisiskolás nevezett. A díjakat Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester adta át.

A verseny népszerűségének egyik oka a kormány Minden gyermek tanuljon meg úszni! kiemelt sportágfejlesztési programja, amely a 3. és 5. osztályosok számára biztosít úszásoktatást a kerületben. Újbuda Önkormányzata a gyermekek megfelelő fejlődése érdekében, az egészséges életmódra nevelést szem előtt tartva kiegészítette a Dél-Budai Tankerületi Központ által biztosított keretet, és a 2. és 4. osztályosokat is bevonta az oktatásba, valamint a kerületi kisiskolások uszodába szállítását is felesbe finanszírozza a tankerület és az önkormányzat.

 

- Úgy gondolom, nagyon komoly fejlődés következett be Magyarországon a gyermekek sportolásában, és ezen a rendezvényen ennek a gyümölcsét láthatjuk. Ez a korosztály már részt vesz a mindennapos testnevelésben és ilyen magas számú jelentkező ezen a versenyen még soha nem volt – mondta Németh Zsolt országgyűlési képviselő. – Az, hogy az úszás ennyire fontos szerepet játszik, annak is köszönhető, hogy kiváló ez az uszoda, ráadásul kifejezetten szép, büszkék lehetünk rá. Szeretnék gratulálni a szervezőknek! Nagyon örülök annak, hogy itt Dél-Budán ilyen versenyeket tudunk rendezni – tette hozzá.

 

Tavaly volt 30 éves a Diákolimpia mozgalom, amelynek a különböző sportágak megszerettetése mellett az a legfőbb célja, hogy támogassa az utánpótlás nevelést, és versenyzési lehetőséget biztosítson minden diák számára. A részt vevők számának drasztikus emelkedésében azonban komoly szerepet játszik az újbudai sportlétesítmények, iskolák felújítása és az a támogatási rendszer, amelyet az önkormányzat biztosít a helyi sportegyesületek számára.

 

- Az elmúlt években mindig arra törekedünk, hogy minél több gyermeknek tudjunk sportolási lehetőséget biztosítani, minél jobb körülmények között – hangsúlyozta Hoffmann Tamás polgármester. - Ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a választék; a szabadidős, az iskolában végezhető sporttevékenységek terén és egyesületi szinten egyaránt. Lett vízilabda és jégkorong a kerületben, de a klasszikus sportágak is tartják magukat és egyre népszerűbbek – mondta.

 

A kisiskolások szurkolótábora is igen népes volt. A szülők, nagyszülők, testvérek, barátok, egyesületi edzők, testnevelők megtöltötték a lelátókat és bajnoki mérkőzéseket idéző hangulatot teremtettek. A célba érkezőket hatalmas ovációval és tapssal jutalmazták. Az elsőket és az utolsókat is lelkesen biztatták. Összesítésben a legtöbb gyermeket mozgósító általános iskola a Szent II. János Pál volt, a második helyen a Teleki Blanka és a Lágymányosi Bárdos Lajos végzett, a harmadik pedig az Ádám Jenő lett.

© 2013-2017 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA