Diákolimpiai tanévzáró

Kihirdették a Diákolimpia eredményeit. 181 tanítási napból 149-et töltöttek sportos versenyeken a diákok. A kerületi versenyeken 7335-en mérték össze tudásukat 18 sportág 94 versenyszámában. Így szép számmal vettek át kupákat és okleveleket a Polgármesteri Hivatal Dísztermében június 9-én.

- A magyar sport igazi erejét a kiváló testnevelő tanárok és edzők adják. Az, amire a jövő nemzedékét nevelik – fogalmazott Simicskó István, honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője, aki többek között arról beszélt, hogy a sporton keresztül erősödik az egészséges nemzettudat, a kölcsönös megértés és megvalósulhat a társadalmi integráció. Hoffmann Tamás polgármester felhívta a diákok figyelmét, hogy a közeljövő sporteseményein szurkolhatnak Újbudán élő, vagy Újbudán sportoló olimpikonoknak. Bejelentette, hogy folytatódik a kerületben a sportlétesítmények felújítása a TAO Program keretében. A Játszva, Sportolva Megelőzni Alapítvány a Gabányi László Sportcsarnok és a Nyéki Imre Uszodában végzett munkálatok befejeztével megkezdi az Őrmezei Általános Iskola tornatermének felújítását. Hoffmann Tamás szerint az lenne a legjobb visszaigazolása a munkájuknak, ha sok fiatal érne el kiemelkedő eredményeket.

 

Kocsis Sándor az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft ügyvezetője arról számolt be, hogy a Gabányi László Sportcsarnok és a Nyéki Imre Uszoda bekerült az 2024-es esetleges budapesti olimpiai edzéshelyszínek közé. Elmondása szerint az elmúlt években jelentősen emelkedett a diákolimpiára regisztráló diákok létszáma. Reméli, hogy a hétezer főt meghaladó létszám a budapesti és az országos versenyekkel kiegészülve idén is meghaladja majd a tízezer főt. Kocsis Sándor EMMI támogatásból finanszírozott különdíjjakkal, foci és kosárlabdákkal érkezett, amit az iskolák közötti helyezési sorrend alapján az első három általános iskola vehetett át.

 

Az összesített pontversenyben a Szent Margit Gimnázium bizonyult a legsportosabb középiskolának és a Grosics pedig a legsportosabb általános iskolának. - Hat egyesülettel közösen erősítjük a kerület sport életét. A mi gyerekeink nagyon komoly utánpótlás bázist jelentenek a MAFC-nak és a BEAC-nak kosárlabdában, utóbbiak atlétikában is, valamint a Kelen FC-nek labdarúgásban – mondta Kiss Mihály, a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója. Véleménye szerint ez tökéletesen megfelel annak az elképzelésnek, hogy az önkormányzat sportinfrastruktúrában végzett fejlesztéseinek mindenképpen lássák hasznát a kerületben sportoló gyerekek. Kiss Mihály szerint a lokálpatrióta érzület egyaránt fontos az iskolák és az önkormányzat számára.

 

A számtalan egyéniben és csapatban elért eredmény díjazása mellett a tanév végeztével két kiváló pedagógustól is búcsúztak nyugdíjba vonulásuk alkalmából. A Petőfi Sándor Általános Iskola testnevelő tanárának Kecskeméti Attilának és a grosicsos Pállayné Rajka Annának köszönték meg kollégái és tanítványai a sok évtizedes áldozatos munkájukat.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA