Az Újbuda-Goldberger szenzációs győzelme a Loki ellen

Hajrá!

A kőérberki Sportmax-csarnokban január 16-án vívta ebben az évben első, igen fontos mérkőzését az Újbuda-Goldberger női kézilabda csapata a bajnokságban éremre esélyes, jelenleg 4. helyen álló DVSC-Aquaticum, azaz a Debrecen ellen. A nemzetközi porondon is már sikeresen bemutatkozott, az I. osztályban komoly nevet szerzett ellenfelünket szenzációs játékkal győzték le 30:28-ra az újbudai "golis" lányok. 


A mérkőzés nem úgy indult, hogy bravúrt hajt végre a csapat, hiszen a néhány perc elteltével 4:1-re vezetett az ellenfél, a "Loki", de onnantól kezdve kiegyenlített játék folyt, s a játékidő jelentős részében fej-fej mellett haladt a két csapat, sőt előnyben is voltunk. Végül az est megkoronázásaként a sikeres utolsó percekben először fordított a csapat - több alkalommal emberhátrányból dobtunk gólt-, majd a végén óriási meglepetésre két gólós győzelmet aratott. 

A debreceni csapatot szépszámú szurkolótábor kísérte el Újbudára, akik nemigen hittek a szemüknek, hogy esélyesnek mondott kézilabdásaik vereséget szenvedtek. De a csoda megtörtént. E győzelmével az Újbuda-Goldberger megerősítette helyét a középmezőnyben. Az egyre biztatóbb játék pedig már elérhetővé tette az NB 1-es újoncunk számára akár az 5-6. hely megszerzését is a nemzetközi mezőnyben is jegyzett magyar élcsapatok, - így a Győr, a Ferencváros, a Dunaferr vagy éppen a Debrecen - mögött. 


A felnőtt mérkőzést egyébként megelőzte az ifjúsági korosztály találkozója, ahol szintén igen biztató játékkal, de sajnos vereséget szenvedtünk 30:25-re. De Kőérberken e mérkőzés estéje mégis ünnep maradt.

Vendégh Zsolt (2008. 01. 17.)

 

Kapcsolódó link: sport.ujbuda.hu

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA