80 éves Grosics Gyula

2006. február 4-én ünnepelte 80. születésnapját Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa (közismert nevén a "Fekete párduc"), az 1952-es olimpia bajnoka és Újbuda díszpolgára.


Grosics Gyula a Budai Sport Általános Iskola alapítványának tiszteletbeli elnöke, évek óta állandó vendége, ezért a sportiskola igazgatója, Kiss Mihály és igazgatóhelyettese Vendégh Zsolt lakásán köszöntötték ebből az alkalomból. Sajnos a születésnapot az elmúlt hetekben váratlan kórházi kezelés előzte meg, de az Aranycsapat legendás kapusa végtelenül friss volt, szerencsére nem érződött az egészségi állapot hullámzása.

Gyula bácsi régi emlékeiről mesélt, felelevenedett a legendás 50-es évek néhány története - Puskástól Sebes Gusztávon át a londoni, vagy tatabányai emlékekig -, s éppúgy a labdarúgás mai helyzete is. Véleménye minden sportszakmai kérdésről határozott volt. A látogatás során megmutatta családi, sportolói relikviáit, emlékeit és dedikálta egyik 1963-ban megjelent könyvét egy mai, tehetséges fiatalnak: a Lágymányosi Torna Club 16 éves kapusának, Benedek Péternek.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA