Multifunkcionális sportpályán rúgták a bőrt a kerületi ovisok

Számos labdajáték köztük a foci, kézilabda, röplabda és a tenisz alapjait is elsajátíthatják a Mozgolóda-, és a Hétszínvirág Óvoda gyermekei.

Sportosan indult a nap két kerületi óvodában. A lelkes gyermeksereg május 30-án vette birtokába az új sportpályákat, ahol rövid bemelegítés után már kezdődhetett is a mókás labdajáték, amiben valaki kosárra, míg mások palánkra dobtak.

Az ünnepélyes átadón Hoffmann Tamás polgármester személyesen gratulált a kerület legifjabb sportolóinak, majd hozzátette: A sportot nem lehet elég korán elkezdeni, így az önkormányzat igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy már a legkisebb korban megismertesse a gyermekekkel sport szeretetét.

Az avatószalag átvágásánál Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója is jelen volt, aki 2011-ben azzal a céllal alapította az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványt, hogy országszerte a legtöbb óvodában biztosított legyen az Ovi-Sport Program.

A 2011/2012-es TAO évben 33 multifunkcionális sportpálya kerül átadásra, a XI. kerületben a Mozgolóda-, és a Hétszínvirág Óvoda apróságai játszhatnak focibajnokságot az új műfüves pályán. A program megvalósításához az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. óvodánként 2 132 500 Forinttal járult hozzá, így az ovisok a közeljövőben nap mint nap élvezhetik a kifejezetten az ő korosztályuk számára kifejlesztett 6X12 méteres korszerű sportlétesítmény nyújtotta lehetőségeket.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA