Tekerj egyet Pekingért!

A rendezvény célja, hogy minél több embert sportolásra ösztönözzenek és segítsenek az egészséges életmód kialakításában.

 Az Olimpiai Ötpróba versenysorozatot 1978 óta az éppen aktuális olimpia előtt 2 évvel szokták megrendezni. A sportakció öt sportág eseményeit öleli fel: gyalogtúra, futás, kerékpár, úszás és triatlon/duatlon próbák. A próbák különböző távjain különböző pontszámokat lehet szerezni, amelyeket a versenyzők a próbakönyvben gyűjtenek.

Ehhez a rendezvénysorozathoz csatlakozott Újbuda is, ahol október utolsó hétvégéjén rendezték meg a kerékpárutas kilométergyűjtő elnevezésű bicikliversenyt. Az indulók három állomáshelyről rajtolhattak attól függően, hogy kinek melyik helyszín volt közelebb a lakóhelyéhez. Így Kamaraerdőből, a Hengermalom és Szerémi út sarkától valamint a Campona kerékpár parkjából indulhattak a versenyzők. A kijelölt útvonal összesen 40 km hosszúságú volt, de akadt olyan résztvevő is, aki duplán teljesítette a távot.

A kerékpártúrán nemcsak a pontszerzők vettek részt. Bárki nevezhetett, aki kedvet érzett a kerekezéshez, ezért egyedül és csoportosan, kicsik és nagyok egyaránt jelentkeztek a versenyre. A legidősebb résztvevő már elmúlt hatvan éves, míg a legkisebb épphogy betöltötte a negyedik életévét. Az Olimpiai Ötpróba rajtja 2007 márciusában volt, a záróeseményre pedig 2008. augusztus végén - az olimpia előtt alig néhány héttel - kerül sor a Papp László Sportarénában, amelyen kizárólag az egyéni próbakönyvvel rendelkező próbázók vehetnek részt.

Itt sorsolják ki azt a 8 szerencsés versenyzőt, akik kiutazhatnak a 2008-as Pekingi Olimpiára.

Gigi - Újbuda TV (2007. 10. 29.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA