Olimpiai bronzérmesként jön haza Tokióból az OSC-Újbuda két játékosa

Bronzérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a tokiói olimpián, miután a zárónapi helyosztón 9-5-re legyőzte a spanyol csapatot.

A két válogatott hasonló utat járt be, a magyar a görögöktől kapott ki a csoportban és az elődöntőben, míg a spanyolok a szerbekkel jártak ugyanígy. Ez a két csapat vívta a 2020-as budapesti Európa-bajnokság döntőjét, akkor Märcz Tamás együttese büntetőkkel győzött.

  

A spanyolok emberelőnyös találatával kezdődött a találkozó, Manhercz hasonló szituációból egyenlített. Az újabb fórnál Nagy Viktor védett, a túloldalon Varga Dénes lőtt nagy kapufát. Kettős előnyből Zalánki szerzett vezetést, a spanyoloktól Compte tett ugyanígy, közte pedig Rocha használta ki a fórt. Hárai centerezésével lett újra egyenlő (3-3).

 

A második negyed elején Jansik remek egyéni megmozdulásával szerzett vezetést a magyar csapat (soraiban az újbudai Hárai Balázssal és Manhercz Krisztiánnal): lerázta védőjét, majd higgadtan ejtett a hosszú sarokba. A spanyolok két emberelőnyös helyezetet is kihagytak, a harmadiknál is védett Nagy Viktor, de a kipattanó labdát Dominguez a kapuba ütötte. Hosnyánszky fórból talált be, akárcsak a másik oldalon Egana (5-5).

  

A harmadik játékrészben Vámos használta ki az újabb előnyt, bár a kapus beleért a lövésbe, de a labda becsorgott a kapuba. Nagy Viktor kétszer nagyot védett, majd Angyal ejtését követően hosszan videóztak a bírók, bár láthatólag nem volt gól, és végül nem is ítéltek azt. Kölcsönösen kimaradt helyzetek jellemezték a negyedet, több találat már nem született (6-5).

  

A zárószakaszban is a spanyolok hozták el a labdát, de Nagy kezében halt el a lövés. Megkapták a „menetrendszerű” előnyt, időt kértek, ám csak a kapufát találták el. Märcz Tamás is időt kért, és fórból Vámos bombázott a hálóba - először volt két gól az előny. Az újabb hátrányt is sikerült kivédekezni, az eksztázisban védő Nagy hárított, akárcsak a következő spanyol támadásnál. A túloldalon Angyal a hosszúba lőtt, és a magyar játékosok gólöröméből látszott, hogy ez mennyire fontos találat volt. Ráadásul a spanyol akciónál a kapus előreúszott, labdaszerzés után pedig Varga az üres kapuba helyezett, így már négy gól volt az előny, s ezzel eldőlt a meccs. Nagy Viktor még bemutatott néhány bravúrt, majd az utolsó fél percben a spanyolok már nem is próbáltak támadni.

  

A magyar csapat a vízbe ugorva ünnepelt, ahol a játékosok kört alkotva a középen maradt Nagy Viktor nevét skandálták, akit láthatólag meghatott a spontán ünneplés. A férfi vízilabdázóink legutóbb a 2008-as, magyar diadallal zárult pekingi játékokon állhattak dobogóra. Magyarország mindkét nemnél érmet szerzett a tokiói pólótornán, szombaton a női együttes ugyancsak megnyerte a bronzmeccset. Vízilabdában hazánk vezeti az olimpiai örökranglistát, ez volt a negyedik bronz 9 arany és 3 ezüst mellett. (MTI)

 

Tokiói olimpia, férfi vízilabdatorna, bronzmérkőzés:

 

Magyarország-Spanyolország 9-5 (3-3, 2-2, 1-0, 3-0)

 

A magyar gólszerzők: Vámos 2, Manhercz, Zalánki, Hárai, Jansik, Hosnyánszky, Angyal, Varga D.

  

"Ez egy arannyal felérő bronzérem"

  

A két újbudai pólós is értékelte az olimpiai tornát a waterpolo.hu-nak.

 

Hárai Balázs: "A kezemben, a kezünkben volt az álmunk, amiért jöttünk, de azt kicsit elengedtük. Mégis azt mondom, nekem ez egy arannyal felérő bronzérem. Rengeteget dolgoztunk azért az elmúlt években, hogy innen éremmel menjünk haza. Akár a stábtagok, akár a játékosok, akár otthon az a rengeteg ember, aki nekünk szurkolt most. És ne feledkezzünk meg a családtagjainktól sem, akik rengeteg áldozatot hoztak, hoznak értünk a mindennapokban. Én személy szerint nagyon elfáradtam, most a lazát nem fogom leúszni, az biztos. Párizsban nem jártam még, megmondom őszintén, de szép hely. Az, hogy a családdal megyek oda nyaralni, vagy az olimpiára, az majd később kiderül, de nem nézek ennyire előre. Most örülök, hogy nyertünk."

 

Manhercz Krisztián: "Nagyon jó volt a védelmünk, a végén már mi is eksztázisban voltunk, hát még Viktor, aki fantasztikusan védett, ez volt a siker kulcsa. Märcz Tomi felkészített minket arra, hogy feltehetőleg ilyen bíráskodásra számíthatunk, voltak olyan pillanatok, amikor, ha lehetséges, szóvá is tettük volna, de szerencsére sikerült magunkban tartanunk. Ami a tegnapot illeti: nem is feltétlenül tizenhárom vízilabdázó, hanem tizenhárom ember tudott beszélni arról a meccs előtt, mit él meg. Így volt ez már Oyamában is, az edzőtáborban, így volt ez Tokióban és így volt ez az elődöntő után is: barátokká váltunk és csapattá formálódtunk: ez az eredménye. Minden olimpia után van egyfajta generációváltás, jövő nyáron is lesz mindenféle világesemény, ugyanakkor 2008 óta nem szereztünk érmet a játékokon, úgyhogy ez kiváló eredmény, főleg, hogy akadnak idősebbek, akiknek ez volt az utolsó olimpiája.

 

Én személy szerint nagyon rosszul éreztem magam az elődöntő után, mert sokszor hangoztattam, én olimpiai bajnok szeretnék lenni Tokióban, ennek megfelelően készültem. A meló, a küzdelem és az áldozat, amit nemcsak én, hanem a párom, a családom, a pszichológusom, a dietetikusom beletett ebbe az öt évbe, abból lett az, hogy fel tudtam-tudtunk állni az elődöntő után, és most nagyon boldog vagyok!"

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA