Négygólos győzelem Belgrádban

Idegenbeli győzelemmel kezdett az A-Híd OSC-Újbuda a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában, 11–7-re verte meg a Partizant.

FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Partizan Beograd (szerb)–A-Híd OSC-Újbuda 7–11 (2–4, 2–2, 2–1, 1–4)
Belgrád
 
Partizan: Riszticsevics – Vucsinics, F. Jankovics 1, Lukics, Lazics 2, Tomics, M. Jankovics, Andrejevics, Manojlovics, Radanovics 3, Radonjics 1, Akszentijevics. Edző: Sztefan Csirics
 
OSC: Bisztritsányi – Salamon 1, Erdélyi 4, Randjelovics 1, Ubovics, Drasko Brguljan 1, Tóth M. 1. Csere: Gór-Nagy, Kovács Gábor 2, Seman, Juhász 1, Bundschuh. Edző: Petik Attila
 
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 12/5
Kipontozódott: Akszentijevics (30.), Salamon (31.)
 
Az OSC a tavalyi évhez hasonlóan idén is a selejtező első köréből indulva jutott a főtáblára. Petik Attila csapata az erős kezdés taktikáját választotta, amit sikerült is maradéktalanul megvalósítani. Az újbudai csapat mindjárt a mérkőzés elején két gólos előnyre tett szert, és innentől a Partizán csak futott az eredmény után. Egyenlíteni egyszer sem tudott, és bár volt, hogy sikerült egy gólra felzárkózni, a magyar csapat egy bravúros hajrával 4 találatot szerzett az utolsó negyedben, míg ellenfele csupán egyszer talált a kapuba.

 
Az újbudai fiúk a következő fordulóban, a Hannovert fogadják a Nyéki Imre Uszodában november 8-án.
 
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Tudtuk, hogy nagyon fiatal, harcos csapattal találkozunk, és azt is, hogy a rutinunkkal kell megoldanunk a meccset. Bár többször is elléphettünk volna három-négy góllal, a negyedik negyed elejéig kiélezett volt a mérkőzés. Akkor viszont két-három jó döntést is hoztak játékosaim, talán a rutinunk is kijött, de mindenképpen dicséri a fiúkat, hogy a meccs végéig higgadtak tudtak maradni.
 
forrás: MTI.hu, nemzetisport.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA