Kikapott Szolnokon az OSC, nem lesz három magyar a hatos döntőben

A Szolnok 10-8-ra legyőzte az OSC csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek zárófordulójában, az újbudai együttes így csoportja negyedik helyén zárta a sorozatot.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Szolnoki Dózsa-Közgép–A-Híd-OSC-Újbuda 10–8 (2–3, 1–1, 2–2, 5–2)
Szolnok, 500 néző. V: Severo (olasz), Buch (spanyol)

 
SZOLNOK: KARDOS G. – Jansik D., PRLAINOVICS 2, FÜLÖP B. 1, Mezei 1, VARGA DÉNES 3, Vámos 1. Csere: Hangay Z., Crousillat, Szatmári K., Younger 2, Kis G. Edző: Cseh Sándor

 
OSC: BISZTRITSÁNYI – Salamon 1, Bátori, DRASKO BRGULJAN 2, Seman, Gór-Nagy, ZALÁNKI 2. Csere: Kovács G. 1, Hegedűs G., Német T., Bundschuh, Nikics 2. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 8/7, ill. 8/0

 
A fővárosi csapat a Szolnok és az Eger után harmadik magyar együttesként biztosíthatta volna helyét a hatos döntőben, ehhez azonban nemcsak győznie kellett volna, hanem a Bresciának is ki kellett volna kapnia az Olympiakosztól, végül egyik feltétel sem teljesült.

 
A mostani összecsapásnak csak az újbudaiak számára volt tétje, ugyanis csak győzelemmel juthattak volna be a sorozat hatos döntőjébe, míg a Szolnok már biztos csoportelső volt - ami elődöntőt jelent a Final Sixben.

 
Az OSC ennek megfelelően kezdte a találkozót, hiszen a hazai vezető találatot követően gyorsan fordítani tudott, s a második negyedben még a háromgólos vezetéshez is volt labdája - valamint egy emberelőnye -, de végül minimális előnnyel érkeztek el a csapatok a nagyszünethez.

 
Hasonlóképpen alakult a harmadik felvonás is, de a záró játékrészben a Szolnok beindította a hengert, és öt gólt szerzett. Az OSC így csoportja negyedik helyén zárta a sorozatot.
 
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Furcsa meccs volt, szokatlan téttel. Az utolsó negyedben változtattunk a taktikánkon és a hozzáállásunkon is, ezzel győztünk.

 
Tóth László: – Ez a mérkőzés is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a szombati bajnoki összecsapás, a végén ismét a szolnoki csapat akarata érvényesült. Van két napunk arra, hogy rendezzük sorainkat, mert következik a bronzcsata.

 
forrás: mti.hu, nemzetisport.hu

© 2013-2017 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA