Egyértelmű győri győzelem

Az első perctől uralta a mérkőzést a hazai csapat és bár felvillanásokra futotta, összességében megérdemelten győzött a Győr az NB1 mai fordulójában. A BEAC kiváló egyéni teljesítményekről számolhat be, de a lepattanó labdák megszerzésében még sokat kell javulniuk.

CMB Cargo-UNI Győr-BEAC Újbuda 93-68 (27-9, 24-22, 24-13, 18-24)
Győr, 100 néző. V.: Söjtöry, Kulcsár, Szalai.

 

UNI Győr: Kiesel 12, Laklóth 8/6, Török Á. 5, HRUSCAKOVÁ 18, Goree 9. Cs.: Szabó P. 11/3, LIKHTAROVIC 14/3, Varga Zs. 5, KOVÁCS V. 11, Simon A., Nagy R. Edző: Völgyi Péter.
BEAC: Pál, SÜLE 16/3, Suppán, Szabó F. 10, László 4. Cs.: Lelik 5/3, PUSZTAI 14/12, György, Király, Kocsis 2, BOROS 13/3, Gocsmann 4. Edző: Balogh Judit.

 

Bár a mérkőzés első pontjait a BEAC szerezte, a Győr pillanatok alatt elhúzott az első negyedben, és 5 perc után már egy tucattal vezettek (16-4). Nem sikerült túl jól az első negyed, melynek végén közel 20 pont volt a két csapat között (27-9). A második negyedben sikerült egy kicsit rendezni a sorokat, volt, hogy 12 pontra is visszajöttek (41-29), de a negyed végén ismét repesztett egy 10-0-át a hazai együttes, mely így hússzal tartott előrébb a nagyszünetben (51-31). Az első félidei eredményhez nagyban hozzájárult, hogy a hazaiak szinte korlátlanul uralták mindkét palánk alatti területet, amit jól mutatott, hogy 20 perc alatt mindössze öt lepattanót sikerült megszerezni tőlük.

 

A második húsz percben egy kicsit kiegyenlítettebb volt a játék, és néhány egészen remek egyéni teljesítménynek örülhettek BEAC szurkolói a meccs végén. Süle Krisztina (16/3 pont, 6 assziszt, 8 kiharcolt fault) tért vissza, Pusztai Petra hibátlanul dobott a triplavonalról (14/12 pont), mellettük Boros Dorka (13 pont) és Szabó Flóra (10 pont) neve mellé került kétszámjegyű eredmény. Ami biztos, hogy a palánk alatti munkában, a lepattanók megszerzésében sokat kell javulni a lányoknak.

 
Völgyi Péter: – Kissé fáradtan mozogva is biztosan hoztuk a kötelező győzelmet.

Balogh Judit: – Fiatal csapatunk ezekből a mérkőzésekből tanul igazán. A vereség ellenére a világ még rózsaszín marad.

 
forrás: beac.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA