Egy félidőt bírt a MAFC

Tavaly meglehetősen nagy pofont kapott hazai pályán a Körmend a MAFC gárdájától. Akkor ugyanis szinte mindenki „fix egyesre” vette a meccset, közben pedig a fővárosiak megszerezték a vasiak skalpját. Most azonban a meccs elején úgy nézett ki, semmit nem hagy a Körmend a véletlenre, bár később aztán a MAFC-nak is volt ehhez egy-két szava.

Egis Körmend – MAFC 111-83 (25-19, 23-22, 34-21, 29-21)
Körmendi Városi Sportcsarnok, 2000 néző
V.: Györffy P. A., Jakab L., Rácz Zs. (Németh Cs.)

 
Körmend: PETTY 15/6, L. SMITH 23, Ferencz 6/6, LOVERIDGE 19/12, Horti 7 Csere: Allen 23/9, Németh Á. 4, Csorvási 14, Oroszi -, Márton -.

 
MAFC: M. SMITH 22/6 Misek 12/3 Hardin 20/15, KOVÁCS Á. 11/3, Sihota 8/6 Csere: Pápai 4, Bordács -, Kucsora 6/6, Fehér - .

 
Kipontozódott: Allen (38.p.)

 
Smith kosarával szinte már az első másodpercben szerzett vezetést a hazai együttes, majd meg sem áll 11-0-ig. Garai edző gyorsan ki is kérte első idejét. Érdemes volt. A MAFC rendezte sorait és négy pontra (13-9) vissza is tudott zárni, ám a vendégek öröme korai volt. A Körmend újabb nagy rohammal indult meg, és 14 pontra tornázta pillanatok alatt előnyét. A fővárosiak ismét időt kértek. A folytatásban pedig ugyan kiegyensúlyozottabb formát mutatott a MAFC, a vasiak így is 6 pontos vezetéssel tudták zárni a játékrészt.

 
Egy kivédekezett körmendi támadással, majd egy Sihota-triplával indult a második 10 perc. A fővárosiak a meccs elejei sokkból magukhoz tértek, és a negyedben teljes jogú ellenfelei lettek a Körmendnek. Ehhez egyébként a vasiak bűn rossz tripladobó teljesítménye is kellett. Másfél perccel a nagyszünet előtt egy pontra (42-41) záródott a csapatok közti olló. Loveridge és Allen azonban pont ekkor kezdte el javítani a körmendi tripla-statisztikát, így végül hétpontos hazai vezetéssel ért véget az első félidő.

 
Két fővárosi kosár a nagyszünet után, és három pontra zsugorodott a differencia. A MAFC ezzel jelezte, nem lefutott még ez a találkozó. Indulatoktól sem mentes folytatás következett. A fővárosi játékosok néha már túl kemények voltak, egy technikait is ki kellett osztaniuk a játékvezetőknek. A Körmend triplamutatója némileg javult a harmadik negyedre, a játékrész utolsó hazai kosarával, Ferencz triplájával 18 pontos különbséget mutatott a tábla.

 

Smith utolsó negyedet nyitó duplája pedig már a 20 pontos különbséget jelentette. A Körmend tovább szárnyalt, Ferencz kosarával pedig már a „Harminc! Harminc! Harminc!” rigmusra kezdhettek rá a hazai drukkerek. Ám itt még nem volt megállás. Csorvási Milán duplájával érték el a 100. pontot a vasiak. A vége már jutalom játékra sikeredett, legalábbis a Körmendnek, 111 pontig meg sem álltak.

 
A Körmend tehát továbbra is veretlen a magyar bajnokságban.

 

Teo Cizmic, az Egis Körmend vezetőedzője: - Örülök a győzelemnek. Ezen a meccsen végre elcsíptük azt a ritmust, amiben játszanunk kellene a folytatásban is. Szerdán EC-meccs, aztán egy fontos találkozó a Sopronnal. Bízom benne, hogy sikerül ott is hasonló ritmusban játszanunk.

 

Garai Péter, a MAFC vezetőedzője: - Gratulálok a Körmendnek, még a túlzónak látszó különbséggel együtt is megérdemelten nyertek. Sajnos center nélkül ennyire vagyunk képesek. A meccs elején nem tartottuk magunkat ahhoz, amit korábban megbeszéltünk, faultokkal kellett volna megállítani a Körmend gyorsindításait, ebből semmi sem valósult meg. Extra dobóteljesítményünknek köszönhetően vissza tudtunk kapaszkodni, de végül a Körmend nagyobb rotációs lehetősége és a kintről, valamint benti pozícióból is jól dolgozó légiósai megpecsételték sorsunkat.


forrás: bb1.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA