Brassóban nyert a MAC

Nagy mezőnyfölényben játszva is szorosan nyert a fővárosi csapat, amely így három ponttal zárta idei első erdélyi túráját.

A MAC már az elején igyekezett lezárni minden nyitott kérdést, három perc elteltével Nagy Krisztián lőtt gólt Keresztury Erik passzából, 10 perccel később Wesley Cunningham tette ugyanezt Garát Zsomboréval. Úgy tűnt, helyére zökkentek a fogaskerekek, a második harmadban valósággal lelőtte ellenfelét a pályáról Majoross Gergely csapata. A 13-4-es kapura lövési mutató ellenére azonban az eredmény nem változott, a kétgólos előny pedig izgalmas záró húsz percet ígért. A hazai és a semleges nézők szempontjából a legjobbkor, a 46. percben váltott gólra egy emberelőnyt a brassói csapat, a liga egyik leggólerősebb játékosa, Braden Walls volt eredményes, az akciónál Richard Filip szerzett még pontot. Az utolsó negyedóra így nagy izgalmak közepette telt, a Brassó többet lőtt kapura ebben a periódusban, mint a megelőző kettőbe együttvéve, de Bálizs Bence lehúzta a rolót. A liga legjobb formában lévő kapusa összességében 26-ból 25 lövést hárított, ami 96% fölötti teljesítmény. A MAC Budapest 2-1-re nyert, továbbra is két pont fölött hoz meccsenként, ami a második helyre elég a tabellán.
 
JÉGKORONG ERSTE LIGA
CORONA BRASOV (romániai)–MAC BUDAPEST 1–2 (0–2, 0–0, 1–0)
Brassó, 651 néző. V: Máthé, Sikó, Szilárd (romániaiak)

 
BRASSÓ: TŐKE – Sirokovs, Filíp (1) – Stoflet, Bors – Jemeljanenko, Nagy Cs. – Bíró O., Bíró M.; Gliga, MacMillan, WALLS 1 – Bíró G., Molnár Zsombor, Mihály Á. – Saluga, Tranca, Mihály E. – Zsók, Péter Zs., Zabludovszkij. Edző: Martin Lacroix

 
MAC: BÁLIZS – Pozsgai, Vokla – Macaulay, Kovács B. – Garát (1), CUNNINGHAM 1 – Fejes, Tóth Gergely; Keresztury (1), Nagy K. (1), TERBÓCS – B. Orbán, Nagy G., Jokila – Dansereau, Brown, Klempa – Tóth Richárd, Majoross B., Somogyi. Edző: Majoross Gergely

 
Kiállítások: 10, ill. 12 perc

 
forrás: jégkorongblog.hu, nemzetisport.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA