A bronzért játszhat az OSC, döntős a Fradi
A zöld-fehérek vártak jelentős, 6-0-ás előnyből várták az egyik fél hetedik megszerzett pontjáig tartó párharc szerdai felvonását. Bár az első gólt az OSC lőtte, utána beindult az Eurokupa-győztes és playoff középszakaszát is megnyerő Ferencváros sorozatban hatszor a kapuba találva.
A térfélcsere után megnyerte ugyan az OSC a harmadik negyedet, de a különbség már túl nagy volt. A találkozót jobban kezdő FTC 8-4-re győzött, és 18 év után bejutott az ob I döntőjébe, ahol a címvédő Szolnok lesz majd az ellenfele.
Az OSC az Egerrel játszik a bronzéremért.
FTC-PQS – A-Híd-OSC-Újbuda 8-4 (3-1, 3-0, 0-2, 2-1)
Komjádi uszoda, 400 néző. V: Molnár P., Rubos
FTC: Vogel – Sedlmayer, Vámos 2, Jaksics 2, Szirányi, Varga Dénes 1, Mitrovics. Csere: Madaras, Manhercz K. 1, Nikics, Varga Dániel 1, Jansik Sz. 1, Német T.
Edző: Varga Zsolt
OSC: Bisztritsányi – Drasko Brguljan, Burián 2, Randjelovics, Seman, Kovács G. 2, Hegedüs G. Csere: Szabó B., Juhász Zs., Bundschuh, Ubovics, Tóth M.
Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 6/1
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 9-0, az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Ennek a mérkőzésnek a legnagyobb jelentősége, hogy tizennyolc év után újra bajnoki döntőt játszhat a Fradi. Hosszú és nehéz út vezetett idáig, a sikerből a klub minden alkalmazottja kivette a maga részét. Hullámzó volt a találkozó, két negyeden át jól ment a játék, aztán kicsit felpuhultunk, akadtak koncentrációs hibák, de összességében magabiztosan nyertünk.
Tóth László: – Jobb mérkőzést játszottunk a Fradival, mint a legutóbb, még ha négy góllal is kaptunk ki. Ha kicsit jobban összpontosítunk, lehetett volna még szorosabb az eredmény. Összességében ebben az évben jobb volt az FTC, mi szusszanunk egyet, majd készülünk a hátralévő Bajnokok Ligája-mérkőzésekre és a harmadik helyért zajló párharcra. Ha már időnként szoktuk szidni a játékvezetőket, akkor jegyezzük meg azt is, hogy ma korrekt bíráskodást láthattunk.
(Forrás: nemzetisport.hu)
![Fotó: Madar Dávid / MVLSZ](https://sport.ujbuda.hu/sites/default/files/styles/large/public/attachments/pictures/sportujbudahu/2018_04/ftcosc.jpg?itok=L1yjLFYH)