Vége a csoportelső OSC BL-idényének is

Az Európai Úszó Szövetség (LEN) hivatalosan is bejelentette, hogy végleg felfüggeszti a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt nemzetközi vízilabda-kupasorozatokat.

Mindez azt jelenti, hogy nem folyatódnak a küzdelmek a 2019/20-as szezonban a férfi Bajnokok Ligájában, az Euro Kupában és a női Euroligában sem, továbbá nem hirdetnek végeredményt sem.

 

Az európai szövetségnél kiemelték, hogy nem volt könnyű így határozniuk, de meggyőződésük, hogy a jelen körülmények között ez volt a legmegfelelőbb döntés.

 

Az OSC szereplése is véget ért tehát ezzel, pedig az újbudai pólósok remekül szerepeltek a férfi BL-ben, hiszen a címvédő Ferencvárost, valamint a mindig nagy esélyes olasz Pro Reccót is legyőzték például a csoportmérkőzések során, ráadásul mindkét bravúrjukat idegenben aratták.

 

A Vasashoz távozó Vad Lajos csapata (az olimpiai bajnok Varga Dániel lett az új szakvezető - a részletek itt!) vezette is a B-csoport tabelláját. 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA