Taekwon-do "cukiságverseny" Újbudán - fotók

Május 4-én, a nemzetközi Star Wars napon rendezte meg az újbudai Zen Power SE a III. Zen Power Hatpróba - Star Kids Edition elnevezésű versenyét, amely egyedülálló módon kifejezetten a legkisebbeknek és kezdő versenyző gyerekeknek szól.

A Szent Gellért Csarnokban hat állomáson hat taekwon-do feladatot kell teljesíteniük a gyerekeknek három vagy négy fős csoportokban. Így senki nem esik ki, mindenki végigcsinál minden állomást, feladatot, és garantált sikerélménnyel távozik.

 

87 ovis, kisiskolás és "nagy" iskolás gyermek versenyzett, amiből 24 fő az újbudai rendező klub tanítványai közül került ki. Érkeztek még versenyzők Veszprémből, Hatvanból, Litérről, Pilisszentkeresztről és Gyömrőről.

 

A rendezvény célja megszerettetni a versenyek hangulatát a legkisebbekkel és szüleikkel úgy, hogy mindenki örömmel, és élményekkel gazdagodva menjen haza. Ez idén is sikerült, ennyi mosolygós arcot ritkán látni küzdősport versenyen - beleértve a gyerekek mellett a szülőket, edzőket, rendezőket, de még a bírókat is - az újbudai Zen Power SE beszámolójában.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA