Szoros csatában került hátrányba az OSC a Fradi ellen

Az FTC két góllal nyert az A-Híd OSC-Újbuda ellen a férfi vízilabda OB I döntőjének első mérkőzésén, pénteken.

A Komjádi uszodában rendezett mérkőzésen a címvédő, 22-szeres bajnok Ferencváros indíthatta az első támadást, Hárai Balázs centergóljával azonban az eddig hétszer első, legutóbb 1978-ban diadalmaskodó OSC szerzett vezetést. A gyors hazai egyenlítés után hosszú perceken át nem esett találat egyik oldalon sem.

 

A harmadik gólra a második játékrész első percéig kellett várni, rövidesen viszont már 3-1-re vezetett a házigazda FTC. Erdélyi Balázs egy elhibázott büntető után másodjára már nem rontott öt méterről (3-2), Vámos Márton azonban másodszor is pontosan célzott. A nagyszünetre egygólos Fradi-előnynél (4-3) vonulhattak el a csapatok.

 

A harmadik nyolc percben 4-4, majd 5-5 jelezte a sok kiállítást hozó találkozó kiegyensúlyozottságát, egyik fél sem tudott elhúzni a másiktól. A minimális előny ugyanakkor az FTC-nél maradt, miután az utolsó pihenő előtt néhány másodperccel a triplázó - és a fegyelmi büntetését töltő olimpiai bajnoktársat, Varga Dénest a csapatkapitányi tisztében is remekül helyettesítő - Vámos hatalmas lövéssel bevette az OSC kapuját (6-5).

 

A negyedik negyedben a nyolcból több mint öt perc eltelt, amikor változott az állás: Sedlmayer Tamás kétszer betalált, így - mivel már csak a szépítésre futotta az OSC erejéből - 8-6-ra nyert a Ferencváros. A döntő második meccsét szombaton, az OSC otthonául szolgáló Nyéki-uszodában játsszák, 13.45-től. (MTI)

 

E.ON férfi ob I, rájátszás, döntő, 1. mérkőzés:

 

FTC-Telekom - A-Híd OSC Újbuda 8-6 (1-1, 3-2, 2-2, 2-1)

 

Gólszerzők: Vámos 3, Sedlmayer 2, Kállay, Younger, Jaksic 1-1, illetve Erdélyi 2, Hárai, Randelovic, Burián, Kovács 1-1

 

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az FTC javára

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA