OSC: Sikerrel hangoltak az Eurokupa döntőjére

Az OSC-Újbuda kilenc góllal, 16-7-re nyert az UVSE otthonában a férfi első osztályú vízilabda-bajnokság szerdai mérkőzésén

A hazai medencében játszó UVSE a nyitó negyed első felében még tartotta a lépést az esélyesebb OSC-vel (3–3), de a vendégek a folytatásban válasz nélkül maradt hét góljukkal korán eldöntötték az összecsapás végeredményét.

  

A győztes együttesben Erdélyi Balázs öt, Manhercz Krisztián négy góllal zárt.

 

Az OSC-Újbuda szombaton az Eurokupa-döntő első mérkőzésén, Szolnokon száll majd vízbe.

 

Varga Dániel (OSC-Újbuda): - A győzelem megszerzése mellett arra törekedtünk, hogy a mérkőzés a lehető legjobban szolgálja a felkészülést az Eurokupa döntőjére. Az első negyedben a kelleténél lazábban védekeztünk, de összességében elégedett vagyok a játékunkkal, a legtöbbet hoztuk ki ebből az összecsapásból. (MTI / sport.ujbuda.hu)

 

UVSE Hunguest Hotels - OSC-Újbuda 7-16 (3-4, 0-3, 1-4, 3-5)

 

Az OSC gólszerzői: Erdélyi 5, Manhercz K. 4, Hárai, Tóth M. 2-2, Várnai, Burián, Dala D.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA